Élet a kormányváltás után: a külügyi szóvivő új bizniszbe kezd
Bár szóvivőként Paczolay Máté nem volt túlságosan bőbeszédű, most tartalomszolgáltatásba kezd.
Bár szóvivőként Paczolay Máté nem volt túlságosan bőbeszédű, most tartalomszolgáltatásba kezd.
HVG
A radikális és a mérsékelt szavazók egyidejű megszólításának kísérletével a lehetetlenre vállalkozik a Fidesz, de a siker érdekében még a párt alapszabályát is átírják a szombati kongresszuson. Lázárnak és Szijjártónak sokan már nem osztanának lapot a Fideszben, de Orbán Viktor vezető pozíciója – nyilvánosan – ma még megkérdőjelezhetetlen. A megújulásról beszélt a HVG-nek Navracsics Tibor és Havasi Bertalan.
A Külügyminisztérium korábban bejelentette, közel ezer, indokolatlanul kiadott okmányt vonnak be.
HVG
Velkey György László államtitkár hangsúlyozta: nem tisztogatásról van szó. A minisztérium több mint ezer dolgozója közül 45-től válnak meg, közös megegyezéssel.
HVG
A 2024-es jól sikerült év után a negyedével csökkent az árbevétel és a profit is.
HVG
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. A héten: egy tökéletes kifizetőhely és vita a vendégmunkásokról.
HVG
Egyetlen állami alapítású vállalaton keresztül is jól látszik, miként terítettek a pityergős Balásy Gyula cégei bő ezermilliárd forintot az Orbán-rendszer támogatóinak pénzelésére. A motorsport népszerűsítésére létrehozott HUMDA el is vérzett a nagy osztogatásban.
Velkey György László súlyos problémának tartja, hogy a korábbi pár százról a kormányváltás idejére több mint ezerre nőtt a kiadott diplomata-útlevelek száma, a Fidesz szerint ez természetes, hiszen az ország nemzetközi kapcsolatai is folyamatosan bővültek 2010 után.
HVG
Egymilliárd forintért árulja kilencszobás luxusvilláját Herbszt Gábor, a választás előtt 10 milliárd forintos állami támogatást elnyerő BHS Trans tulajdonosa. A villa Szijjártó Péter szomszédságában található. A BHS Trans Szijjártó Péter minisztériumától kapta a támogatást.
HVG
A Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapjára feltöltött szerződések árulkodnak az utolsó pillanatos döntésekről.
HVG
A színészek jól eltalálták a külügyminiszterek hangszínét és jellegzetes akcentusát is.
HVG
Határon túli ingatlanokat vásárló alapítvány, Fidesz-közeli kommunikációs vállalkozó bormarketing-ügynöksége, Tiborcz Istvánnal üzletelő török üzletember és erdélyi sörgyárat és luxusszállodát finanszírozó szervezetnek is jutott a milliárdokból.
HVG
Az újságírókat nem engedték be Szijjártó Péter nyilvános fórumára, majd a kamerája gyártási számát is ellenőrizték. Ők panaszeljárást kezdeményeztek, amelyet a bíróság szerint Hajdu János jogsértően zárt le.
HVG
Május végéig szólt a szerződése Gáspárnak, azonban áprilisban azt felbontották.
HVG
Szó volt-e az akkugyári szennyezésekről a kormányülésen? Erről nyilatkozott Palkovics László, a külügy pedig cáfolná, hogy ellentmondás volna Szijjártó Péter és az egykori ipari miniszter szavai között.
HVG
Szijjártó Péter nem a külügyi bizottságba került, a Zuglóban az eddigi legrosszabb eredményt produkáló Radics Béla pedig két posztnak is örülhet.
HVG
Magyar Péter közölte, hogy a leköszönő külügyminisztert a magyar érdekek árulójának tartják, és várják, hogy helyette mást jelöljön a Fidesz a posztra, ugyanakkor a legnagyobb ellenzéki párt, legalábbis nyilvánosan, még nem ajánlotta Szijjártót alelnöknek.
HVG
Azt még mindig nem lehet tudni, hogy a leköszönő miniszter fizetett-e a luxusútért.
HVG
„Ennek az embernek soha, egyetlen egy szavát se higgyétek el, mert hazug”, azt vágta bele a képetekbe, hogy nem tudja, hogyan tud a felesége évente 500 millió forintot keresni – írta Szijjártó Péter volt miniszter szerdai interjújára reagálva a kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd.
HVG
A 350 négyzetméteres ingatlan egy 1500 négyzetméteres telken található.
HVG