Komoly visszásságokra bukkantunk: politikusi haverok, sportegyesületek, NER-es üzleti körök, külföldi kötődésű személyek egész sora kapott minden indok nélkül diplomata útlevelet az államtól – számolt be a volt külügyminiszter, Szijjártó Péter útlevélosztásáról Velkey György László, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai Facebook-bejegyzésében. A kormány délelőtti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a tárca 1322 diplomata-útlevelet vizsgált át, amelyek közül 943-nak a visszavonására tettek javaslatot.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy míg a korábbi ciklusokban 100-200 diplomata útlevél kiadása volt jellemző, most több mint ezer ilyen dokumentumot adtak ki egyedi kérés alapján a miniszter, Szijjártó Péter döntésére.
Velkey különösen aggasztónak nevezte, hogy az előző kormánnyal valamilyen – például üzleti – okból közeli kapcsolatba került külföldi személyek is magyar diplomata-útlevélhez jutottak, ami az államtitkár szerint nemzetbiztonsági téren is komoly kockázatot rejtett magában.
A Fidesz, az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében visszautasította „a tiszás politikusok diplomata-útlevelekkel kapcsolatos vádaskodását”. Mint írták, a Fidesz kormányzása idején a diplomata-útlevelek kiadása és használata minden esetben a törvényeknek megfelelő volt.
"Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszerét a politika, a gazdaság, a kultúra és a sport területén is minden évben szélesítettük 2010 után. Ezért természetesen a diplomáciai célú utazások száma is a korábbiaknál magasabb volt" – fogalmaztak, hozzátéve, hogy a párt kormányzása során megnövelte Magyarország nemzetközi tekintélyét és mozgásterét.
https://hvg.hu/itthon/20260527_eszt-kulugyminiszter-margus-tsahkna-magyar-valasztasok-tisza-orban-anita
Nyitókép: Wikipedia és AFP / Jens Kalaene