Egyeztetéseket kezdeményez az NMHH a pénzügyi és költségvetési bizottsággal, miután nem fogadták el a közmédia 2025-ös elszámolását
A hatóság többek között azt szeretné tudni, hogy mi áll a bizottság döntésének hátterében.
A hatóság többek között azt szeretné tudni, hogy mi áll a bizottság döntésének hátterében.
HVG
A közössége egyházi státuszának visszaszerzéséért küzdő lelkész sajnálja, ha a sajtóban megjelent megfogalmazások félreértésekre adtak okot.
HVG
A térség országgyűlési képviselője szerint világossá tették, hogy bármilyen ipari tevékenységet csak a szabályok betartásával végezhetnek Magyarországon.
HVG
A Tisza-kormány megalakulása után a teljes pedagógustársadalmat bevonnák a szakmai beszélgetésbe.
HVG
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke megígérte, távol fogják tartani magukat a jövőben a magyar pártpolitikai küzdelmektől.
HVG
A brit kormányfő gratulált Magyar Péternek, és megköszönte, hogy támogatja az orosz agresszióval szembeni fellépést.
HVG
Az Akadémia a nemzet tanácsadójaként egyeztetést is kezdeményez a Tisza Párt vezetőivel.
HVG
Magyar Péter a a választások másnapján tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján arra szólította fel Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy minél hamarabb bízza meg a kormányalakítással, valamint arra is, hogy mondjon le.
HVG
Zubánics László, az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetségének elnöke elmondta a HVG-nek, mi történt a találkozón.
HVG
Erről Orbán Viktor eddig nem beszélt.
HVG
A tárcavezető szerint az önkormányzati szövetségek kérései és javaslata alapján döntött úgy a kormány, hogy ki kell dolgozni egy javaslatcsomagot.
HVG
Pedig nem egyszer használták a konstruktív szót az egyeztetésekre, amelyeket az amerikaiak folytattak orosz, illetve ukrán tisztviselőkkel.
HVG
Az ukrán elnök beszámolt az amerikaiakkal folytatott floridai tárgyalásokról is, ahol sikerült tovább finomítani a Genfben már egyszer átdolgozott dokumentumtervezetet.
HVG
HVG
MTI
Első körben Szlovákiát is kihagyták volna az egyeztetésekből, de végül meghívta őket az Európai Bizottság védelmi ügyekért felelős biztosa.
HVG
Sokan nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a két nagyhatalom vezetője személyesen is találkozhat.
HVG
Friedrich Merz német kancellár szerint a találkozóra a következő két hétben sor kerülhet.
HVG
Az ukrán fél szerint fontos, őszinte és konstruktív beszélgetés zajlott le a két elnök között. Csütörtökön Trump Putyinnal is beszélt, utána csalódottságának adott hangot.
HVG
HVG
MTI
A francia elnök az ukrajnai tűzszünet elfogadására próbálta rávenni az orosz államfőt, míg Putyin a nyugati fegyverszállítások leállítását követelte Macrontól.
HVG
Létrejött egy forródrót is, ahol az egyesületek jelezhetik, ha a rendőrség nem nyújtott megfelelő segítséget.
hvg.hu
Állítólag csak arról beszéltek, hogy Magyarország úgy döntött, kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból.
HVG