VIDEÓK
Tudománykommunikációs mesterképzést indít 2011 szeptemberétől az ELTE Természettudományi Kara - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Bartholy Judit a kar tudományos dékánhelyettese.
MTI
2011. január 13., csütörtök, 13:48
Kismesterek
Némi túlzással a túlélésért is küzdenek egyes, főként vidéki főiskolák, amikor mesterképzéseket indítva igyekeznek intézményüket vonzóvá tenni a tovább tanuló hallgatók számára.
HVG
2010. szeptember 08., szerda, 00:00
Barázdaillegetők
Érdeklődés hiányában a klasszikus agrárszakokon kevesebb mesterképzést indítottak az egyetemek, míg a divatos környezetgazdálkodással, -védelemmel kapcsolatos oktatásra volt elegendő jelentkező.
Kelemen Zoltán
2010. szeptember 08., szerda, 00:00
Felsőbb osztály
Egyre népszerűbb a mesterképzés a felsőoktatásban, de az államilag támogatott létszámkeretet még az idén sem sikerült feltölteni.
Riba István
2010. szeptember 08., szerda, 00:00
Felülvizsgálandónak tartják bölcsészkari dékánok azt a korábbi oktatási kormányzati döntést, amely a mesterszakoknál a tavalyi első felvételi létszámok alapján szabta meg az idei államilag támogatott helyeket. Javasolják, hogy a jelentkezési arányok szerint növeljék a keretszámokat a bölcsészettudományokban és társadalomtudományokban.
MTI
2010. június 01., kedd, 11:22
Idén kétszer annyian, 5758-an jelentkeztek keresztféléves képzésekre, mint tavaly - közölte az adatok összesítése után az Educatio Nonprofit Kft.
hvg.hu
2009. december 04., péntek, 15:37
Kevesen jelentkeztek mesterképzésekre, de még 50 százalékukat sem vették fel, mert nem volt diplomájuk. Fizikatanári mesterszakra összesen 42 hallgató került be, miközben két éve 60-an kaptak fizika szakos egyetemi szintű tanári diplomát -olvasható a Népszabadság keddi számában.
MTI
2009. július 28., kedd, 11:24
Kétszer annyian jelentkeztek az idén első helyen mesterképzésre, mint tavaly: míg ezek a hallgatók 2008-ban csak az összes felvételiző hat százalékát tették ki, ebben az évben arányuk 13 százalék körülire emelkedett - olvasható az Országos Felsőoktatási Információs Központ legfrissebb összegzésében.
MTI
2009. május 22., péntek, 10:15