szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Idén kétszer annyian, 5758-an jelentkeztek keresztféléves képzésekre, mint tavaly - közölte az adatok összesítése után az Educatio Nonprofit Kft.

A jövő februárban induló képzésekre 5758-an összesen 12 169 jelentkezést adtak be a november 15-ei határidőig. A jelentkezők mintegy 80 százaléka mesterképzésre jelentkezett. Ez azt jelzi, hogy az alapképzésben végzők, végzettek, illetve részben a korábban főiskolai oklevelet szerzők egyre jobban kihasználják a keresztféléves jelentkezés lehetőségét.

A 2010. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban csak mesterképzésre és felsőfokú szakképzésre lehetett jelentkezni államilag támogatott finanszírozási formára - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A mesterképzésekre jelentkezők számára a felsőoktatási intézmények határozták meg a rangsorolási, pontozási szabályokat, így azt is, hogy tartanak-e felvételi vizsgát, illetve miként veszik figyelembe a korábbi tanulmányi eredményeket. A felvételi vizsgák 2009 decemberében és 2010. január elején lesznek.
  
Az adatfeldolgozás - és az esetleges hiánypótlás - után minden jelentkező regisztrációs levelet kap december 15-ig. Az esetleges hiánypótlásra, a jelentkezési határidőt követően megszerzett dokumentumok, igazolások beküldésére január 4-ig van lehetőség. A döntés a februárban induló képzésekre jelentkezőkről 2010. január 15-én várható.

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Donald Trump nekimenne az európai fenntarthatósági törvénynek is

Donald Trump nekimenne az európai fenntarthatósági törvénynek is

Tökéletes Einstein-gyűrűt találtak a szomszédban

Tökéletes Einstein-gyűrűt találtak a szomszédban

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról