Magyarországon jelenleg több fiatal nő kezd egyetemi tanulmányokba, mint férfi és többen is tartanak ki a diploma megszerzéséig. Mégis mind a magyar, mind a nemzetközi felsőoktatásban a nők gyakran szembesülnek kettős mércével, ami megnehezíti a sikeres előrejutásukat, különösen a magasabb tudományos szinteken. Így a mostanában a felsőoktatásban végző nők ugyanúgy eltűnhetnek a tudományos területekről, mint a korábbi generációk diplomát szerzett tagjai.

Még 2022 nyarán adta ki az Állami Számvevőszék azt a mára elhíresült jelentést, amely az úgynevezett “pink education” jelenséget kritizálja. Vagyis azt, hogy jelenleg több nő van a magyar felsőoktatásban, mint férfi. Az elemzés szakmailag hagyott maga után kivánnivalókat, és felháborodást váltott ki azzal, hogy a szerzők a nők magasabb akadémiai részvételét problémaként értékelték, főként demográfiai szempontból.

Amennyiben azonban eltekintünk a kontextustól, alapvetően egy pozitívnak tűnő trendet látunk: egyre több nő vesz részt Magyarországon felsőoktatásban, sőt, mester és doktori képzéseken is kiegyenlítettebbé vált a nemek aránya. Ez nem kimondottan magyar sajátosság, az Eurostat adatai is azt mutatják, hogy az elmúlt években a fiatal (25-34) női diplomások aránya elkezdte meghaladni a fiatal férfi diplomásokét a legtöbb európai államban.

Egyetemi tapasztalatok

Cikkünkhöz két mesterszakos egyetemistával, egy magyar és egy osztrák egyetem diákjával beszélgettünk. Eszter, aki nemzetközi tanulmányok szakon tanul angolul az ELTE-n, soha nem érezte úgy, hogy megkérdőjeleznék a tudását amiatt, hogy nő. A kurzusokon rendszeresen beszélnek olyan témákról, amelyek a nemek közötti egyenlőtlenséggel kapcsolatosak, az oktatók pedig ilyenkor komolyan veszik és értékelik a hozzászólásait. Nem tapasztalta a Bécsi Egyetemre járó Sára sem, hogy a neme miatt másképp bánnának vele. Ennek azonban az is lehet az oka, hogy a fordítói szakon, amelyen tanul, döntő többségben nők vannak, emellett pedig fontos szerep jut a kultúrának és az egyenjogúságnak.

Eszter számára a nehézséget az okozza, hogy egyes szemináriumokon az órai aktivitás is beszámít a félévi osztályzatba. „Nőként jobban udvariasságra tanítanak minket. Én mindig kivárom a sorom a felszólalásban, mindig jelentkezek, több férfi csoporttársam azonban ezt nem tartja be.” Megesik, attól is tart, mit gondolnak majd róla ha butaságot mond.

„Egy fiúban nem merül fel, hogy valaki hülyének tartja, ha megszólal, mert nincs ilyen szóösszetétel, hogy hülye fiú. Olyan van, hogy hülye nő, meg hülye lány

– foglalja össze véleményét.

Ugyanakkor azt gondolja, ezeket a félelmeket meg kell tanulni levetkőzni. Az egyetem pedig jó hely arra, hogy az ember megküzdjön a szorongásaival és tegyen azért, hogy az ő hangja is meghallgattassák.

Fordulópont

A nemek aránya a felsőoktatásban a mesterképzés szintjén kezd el kiegyenlítődni, itt már hasonló a férfiak aránya, abban azonban, hogy mit és mikor tanulnak, a megkérdezettek szerint van érzékelhető különbség. Eszternek az a benyomása, hogy a nők jobban megfontolják a továbbtanulásukkal kapcsolatos döntést és akkor is kitartanak a választott szak mellett, ha a hátuk közepére sem kívánják. A férfiak szerinte talán könnyebben váltanak, ha azonban megtetszik nekik egy terület, akkor motiváltak arra, hogy mesterszakra is elmenjenek. A nők ellenben stabil egzisztenciát szeretnének teremteni az alapképzés elvégzése után, így inkább nem folytatják tovább a tanulmányaikat. Sára is azt látta, hogy több fiú lemorzsolódott azok közül, akik vele együtt kezdték el a fordítóképzést. Olyan is akadt, aki elvégezte a szakot, de utána átment gazdasági mesterképzésre vagy egy második alapképzést is megcsinált gazdasági szakon.

Reviczky Zsolt

Sára szerint a gyerekvállalás kérdése is szerepet játszik ilyenkor a nők döntésében. Ezen a téren pedig nagy különbséget érez az osztrák és a magyar mentalitásban. Míg Magyarországon szerinte kimondatlanul is egyértelmű, hogy a gyerek születése után a nő marad otthon, Ausztriában ez nem alapvetés, hanem lezajlik erről egy beszélgetés a két szülő között. Meglepő különbség volt számára az is, hogy Bécsben délutánonként a buszon nagyrészt apukákat lát, akik viszik haza a gyereküket, nem pedig anyukákat vagy nagymamákat, mint itthon.

Kevésbé fest pozitív képet az, hogy egy 2021-es európai összesítés szerint a tudományos munka magasabb szintjein, vezető és döntéshozó pozíciókban egyre kevesebb és kevesebb a nő. Tehát az egyetemi évek után egyre nehezebbé válik egy akadémiai karrierre vágyó nő helyzete. Jelenleg Magyarországon körülbelül a PhD hallgatók fele nő, és az Eurostat adatai alapján a 2018-as doktori képzést befejező hallgatók 46,2 százaléka volt nő. Magyarán az első találkozás a kutatói munkával, ami legtöbb esetben a PhD képzés alatt történik, még nem vezet szakadékhoz a nemek közt. Az aktív kutatók között viszont már csak 30,48 százalék a nők aránya, a felsőoktatási intézmények vezetői közt 17,2 százalék, a kutatást finanszírozó szervezetek vezetői között pedig egyszerűen 0 százalék. Utóbbi pozícióban, ami egyébként nemek közötti hatalmi viszonyok mérésére használt indikátor is, 2022-ben éppen egyetlen nő sem volt.

Optimistán reménykedhetünk abban, hogy a probléma egyszerűen generációs. Régebben még kevesebb nő szerzett felsőfokú végzettséget, így a most szenior pozíciókban lévő akadémikusok közt is kisebb az arányuk. E szerint a logika szerint, a most végző több nő egyszerűen kiegyenlítheti a viszonyokat az évek előrehaladtával, ám, ez inkább vágyálom, mint realisztikus jövőkép. Arról már korábban írtunk, hogy a szakmák és szakterületek között eleve rendkívül egyenlőtlen a nemek közötti eloszlás, és ezt a problémát önmagában a több női diplomás nem orvosolja. Ami viszont szintén aggasztó jel, hogy európai viszonylatban nálunk dolgozik a legtöbb nő (16,25 százalék) úgymond rendhagyó szerződéssel a felsőoktatásban és tudományban, ez a férfiak esetében csak 9,09 százalék, alig több mint az európai átlag (7,71 százalék). Ezek a munkavállalási formák leginkább fiatal kutatókra jellemzőek, amikor valaki nem egy teljes állásásos munkakört tölt be valamelyik egyetemen vagy kutatóintézetben, hanem osztott, részmunkaidős, vagy egyéb szokatlan munkavállalási formában dolgozik. Az ilyen helyzetű kutatóknak lényegesen nehezebb dolga lehet intézményen belül vagy kívül továbblépni egy magasabb szintű pozícióba.

Képünk illusztráció.

AFP / Frederick Florin

Az általunk megkérdezett kutatók – három budapesti egyetem oktatója – mind arról számoltak be, hogy a férfi kollégáiknál jobban meg kellett küzdeniük azért, hogy érvényesülni tudjanak a tudományos pályán.

„Fiatalabb kutató koromban sokszor éreztem azt, hogy a hozzáértésemet kétségbe vonják és plusz köröket kell futnom azért, hogy elfogadják, hozzá tudok kompetensen szólni egy témához”

– magyarázza Dr. Kende Anna, az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének igazgatója. Az ilyen előítéletekre legjobban az elért eredményekkel lehet rácáfolni, azonban ez sem feltétlen elég ahhoz, hogy a férfi vezetők elismerjék egy nő teljesítményét. A BME Szerves Kémia és Technológia Tanszékén dolgozó vegyészmérnök, Dr. Bálint Erika is hiába bizonyította publikációkkal, elnyert pályázatokkal rátermettségét, ez nem jelentett számára automatikus előrejutást. Ahhoz például, hogy önálló kutatócsoportot vezethessen, neki kellett a tanszékvezető elé állnia, hogy kiderüljön, valójában már minden feltételnek megfelelt, és így azonnal zöld utat is kapott.

„Másokban kevésbé merül fel, hogy én is mehetnék előre. Nekem kell eszükbe juttatni, hogy én is itt vagyok és már messze többet teljesítettem, mint a velem egyidős férfiak”

– ezt már a Nők a Tudományban Egyesület elnökségi tagja, Dr. Jedlovszky-Hajdú Angéla mondja.

Jedlovszky-Hajdú úgy véli, a nők számára az is akadályt jelent, hogy kevésbé vállalják a konfliktusokat. Mivel kevésbé tudnak nemet mondani, gyakran tolják rájuk az adminisztratív jellegű és egyéb, nem túl hálás feladatokat, amelyek rengeteg időt elvesznek a valódi kutatói munkától. Hasonló tapasztalatokról számol be Kende Anna is, aki szerint az ilyen feladatok gyakran megtisztelő megbízatásnak tűnnek és azt a látszatot keltik, hogy adott esetben vezető pozícióba kerül egy nő. Ezek azonban, mint mondja, olyan feladatok, amelyek igazából nem építik az ember tudományos karrierjét.

Jedlovszky-Hajdú Angéla és csapata 2017-ben.

Facebook / Nők a Tudományban Egyesület

Jedlovszky-Hajdú szerint nemzetközi viszonylatban kevésbé okoz problémát, hogy az ember nő. Sőt, a legtöbb pályázatnak feltétele is, hogy megvalósuljon a nemek közötti egyensúly, ezért most már itthon is szeretnek nőkkel együtt dolgozni. Ez viszont újabb nehézségek elé állítja azokat a nőket, akik elég magas szintre jutottak a karrierjükben. „Jönnek, hogy mi lenne, ha ezt is, meg azt is, meg amazt is én csinálnám, hogy meglegyen a megfelelő százalék – magyarázza a kutató.

„Azt gondolom, hogy nem csak eljutni valahova kihívás, hanem az adott pozícióban helytállni is, hogy ne csak díszpinty legyél.”

Gyerekvállalás, család és tudományos karrier összehangolása

„Aki eldönti, hogy kutató lesz, az mindenképp elkezd egy kicsit sakkozni, hogy mikor lenne a legideálisabb szülni, hogy az szakmailag ne legyen akkora hátrány” – magyarázza Jedlovszky-Hajdú Angéla. A tudományos pályában ugyanis már egy-két év is hatalmas hátrányt jelent, ha valaki addig nem kutat, nem publikál. A NaTE elnökségi tagja 2 évet volt otthon a kislányával, de a karrierjéből igazából több mint 3 év esett ki, mivel a visszatérése után még egy év kellett, mire újra elkezdtek jönni az eredmények. Ezt kiküszöbölendő, sok kutatónő úgy logisztikázik, hogy a publikációkat a GYES időszakára időzíti, mert amíg a baba alszik, még lehet cikkeket írni, olvasni. Így tett Bálint Erika is, aki már a terhessége alatt tudatosan készült az elkövetkező időszakra. Igyekezett felgyorsítani a kutatásokat és minél több eredményt felhalmozni, amiket otthonról publikálhat, hogy ne keletkezzen űr a pályáján. A BME oktatója szerint azonban nincs mindenki olyan ideális helyzetben, mint ő volt. Ha nincs meg a támogató környezet, sok nő inkább átmegy az iparba szülés után, így számukra a kutatói pálya végét jelenti a gyerekvállalás.

Bálint Erika és Jedlovszky-Hajdú Angéla abból a szempontból is szerencsések, hogy a férjük szintén kutató – előbbi esetében ráadásul még egy intézményben is dolgoznak –, így pontosan tudják, mivel jár ez a pálya. A BME kutatója emellett azt vallja, hogy nem kell szétválasztani a kutatást és a családot, hanem igenis össze lehet hangolni a kettőt. „Én azt látom, hogy az a dolog nyitja, hogy be kell a családot is vonni a kutatói létbe, amennyire lehet – mondja. Mindig el szokta mesélni a gyerekeknek, hogy éppen mi zajlik az egyetemen, de az is gyakran előfordul, hogy a férjével beviszik őket a tanszékre vagy a laborba. A BME-n nemrég gyerekmegőrzőt is kialakítottak azoknak a kisgyerekes kutatónőknek a támogatására, akik csak 1-2 órára mennének be kurzust tartani vagy konzultálni a hallgatóikkal.

Képünk illusztráció.

AFP / Emely / Image Source

„A kutatói élethez az is hozzátartozik, hogy rendszeresen járunk külföldre konferenciákra, mert ha az ember csak a saját kis területén dolgozik 20-30 évet, akkor lényegében nem tud új ötletekkel előállni” – magyarázza Jedlovszky-Hajdú Angéla. „Én is próbálok évente kétszer-háromszor eljutni külföldi konferenciákra, ami azt jelenti, hogy ilyenkor 4-5 napra vagy egy hétre úgymond eltűnök a gyerekek életéből.” Nekik azonban ez nem jelent gondot, hiszen ebbe nőttek bele. Megszokták, hogy időnként az édesanyjuk, időnként az édesapjuk megy el és olykor az is megesik, hogy mind elmennek. Bálint Erika és a férje számára a mérföldkövet egy szlovéniai út jelentette, amikor a nagyobbik lányuk hároméves, a kisebbik pedig mindössze 2 hónapos. Azóta viszont már többször is előfordult, hogy családostul, nagymamával kiegészülve mentek el egy konferenciára.

Reprezentáció

A nők alulreprezentáltak a tudományos pályán, különösen a természettudományok területén szembetűnő a hiányuk.

Kende Anna szerint komoly probléma, hogy a tudományt túlságosan erősen a férfiakkal azonosítják és ennek rossz az üzenete a fiatal nők felé. Az elismerésekről és díjakról jórészt férfiakból álló bizottságok döntenek és a többségüknek fel sem tűnik, ha egy nő sincs a díjazottak közt. Az ELTE oktatója évek óta küzd azért, hogy ezen változtasson.

„A PPK-n idáig minden alkalommal egy férfinek adtuk ki a díszdoktori címet” – hoz fel egy példát. „Egy pár éve elkezdtem mondani, hogy ennek véget kell vetni és mostanra végre sikerült. Idén, vagyis 2024-ben lesz az első nő díszdoktorrá.” Kende szerint ez triviális ügynek tűnhet, amely nem nyom sokat a latba, ugyanakkor abszurdnak tartja, hogy egy olyan karon, ahol többségében nők dolgoznak, eddig egyetlen nő sem szerzett díszdoktori címet. Más esetekben is fontosnak érzi, hogy képviseltetve legyenek a nők. A férfi kollégáit rendszeresen biztatja, hogy ne menjenek el olyan kerekasztal beszélgetésre, amelynek nincs női résztvevője. „Szerintem rég túl lennénk ezen a problémán, ha lenne néhány férfi, aki a sarkára állna” – mondja. „Egy ilyen visszautasítást követően már lenne nő a kerekasztalban, mert a szervezők nem akarnák többször megégetni magukat.” Ezt a szerepet azonban senki sem merte eddig vállalni.

Nagy visszhangot váltott ki, amikor Kende 2022-ben lemondott az MTA Pszichológiai Tudományos Bizottságában betöltött tagságáról, miután az Akadémia egy nőt sem nevezett ki rendes taggá. Az ehhez hasonló nyilvános kiállások azonban feltűnően ritkák. Az ELTE oktatója azt mondja, ő sem azért áll bele egy-egy helyzetbe, mert jól esik neki, ezek a kiállások rizikósak és megterhelőek. A nők szerinte ilyenkor attól is tartanak, hogy ha felemelik a hangjukat, azzal megerősítenek bizonyos sztereotípiákat, például a „hisztis nőt” látják majd bennük. Mégis úgy véli, van haszna az ilyen lépéseknek, mivel szembesítik a döntéshozókat azzal, hogy olyan dolgokra is oda kellene figyelniük, amik eddig eszükbe sem jutottak.

A Nőügyekkel foglalkozunk sorozat többi részét itt olvashatja el.