A héten már két ember fulladt vízbe Somogy megyében
Egy harmadikat más fürdőzők húztak ki a Balatonból.
Egy harmadikat más fürdőzők húztak ki a Balatonból.
hvg.hu
Több mint húszan veszítették már így az életüket.
hvg.hu
Több mint százan lehettek a csónakon, amellyel a menekültek Nagy-Britanniába szerettek volna eljutni.
MTI
Sajtóinformációk szerint az áldozatok Mosonmagyaróváron élő ukrán állampolgárok voltak.
hvg.hu
A fiatalok jobban tartanak a Balatontól, mint 10–15 éve, mert nagy részük nem tanult meg úszni a vízimentők prevenciós munkatársa szerint.
hvg.hu
A rendőrség arra figyelmeztetett, hogy a bányatavak hirtelen mélyülnek.
MTI
MTI
hvg.hu
Csak a Balatonban 13-an vesztették életüket.
hvg.hu
A fiúk szüleik szerint nem voltak versenyzők, de tudtak úszni. A testvérek az alsóbélatelepi strandon fulladtak a vízbe.
hvg.hu
Jose Becker úszni indult, de többé nem tért haza.
hvg.hu
Hat ember fulladt meg a Földközi-tengerben, miután Casablanca közelében felborult a csónakjuk.
hvg.hu
Nem kell fagypont közeli vízben tartózkodnia az embernek ahhoz, hogy a szervezete komoly bajba kerüljön. Már 10-15 fokos hőmérsékletnél is csupán néhány óra a halálos kihűlésig tartó idő.
Gécs Dániel
A Kiskunlacháza és Bugyi közötti tavak egyikében történt a tragédia.
MTI
A férfi kutyájával indult a Hernádhoz, hozzátartozói szombat reggel jelezték a rendőrségnek, hogy eltűnt.
MTI
Balatonfüreden a strandolók közreműködésével csatárláncot alkottak, hogy megtalálják a férfit. Nem sikerült újraéleszteni.
MTI
MTI
hvg.hu
A fiatal férfi nem egyedül úszott, amikor elmerült a vízben.
MTI
A rendőrség balesetként kezeli azt a vízbefúlásos ügyet, az ügyészség viszont bűncselekmény gyanújával nyomoz. Az ENSZ regionális hivatala és menekültügyi szervezete aggódik a megszaporodó állítólagos emberi jogi incidensek miatt. A vízbefúlt szíriai férfi rokonai szerint a magyar oldalról gáz spray-vel fújták le őket.
Szlavkovits Rita
Indiai egyetemisták piknikeztek egy nyugat-indiai strandon; a gyorsan emelkedő víz besodorta őket a tengerbe. Öt lányt sikerült kimenteni, tizennégyen meghaltak.
MTI
A nagymama 16 és 17 éves kamaszokkal engedett el fürdeni több gyereket a tatai Öreg-tóra, holott ott tilos a fürdőzés. A 4 éves kisfiú meghalt, amit csak akkor vettek észre, amikor hazaindultak. A nagymama és a fiatalok ellen is vádat emelt az ügyészség.
hvg.hu
Tragikus ügyben zárta le a nyomozást a rendőrség: nyáron a tatai tónál gyerekek vigyáztak gyerekekre, és a legkisebbik vízbe fúlt. Nemcsak a gyerekekre vigyázó tiniket, a megfulladt kisgyerek anyját is meggyanúsították.
hvg.hu
Egy 70 év körüli férfit valaki látta elmerülni a Balatonban, a riasztott vízi rendőrök és vízi mentők egy idő után megtalálták a testét, az életét azonban nem lehetett megmenteni.
MTI