Luxuslakások, galériák, üzletek, éttermek illetve wellness centrum is helyet kap majd a teljesen felújított Gozsdu-udvarban. Az XX. század elején épült, hét házból és hat belső udvarból álló komplexum a tervek szerint 2006 nyarának végére újul meg. A beruházó nem árulja el, mennyiért jutott az ingatlanhoz.
A beruházás során felújítják a Gozsdu-udvar hét épületét, és az épületeket összekötő hat udvart, 126 lakást és közel 40 kiskereskedelmi egységet alakítanak ki a közel 7500 négyzetméteres területen. A beruházás része - további 6500 négyzetméteren - a Holló utca 6. szám alatt kialakítandó 250 férőhelyes parkolóház, valamint a Holló utca 10-12 szám alatti, 120 lakást magába foglaló, ötemeletes új társasház, illetve egy 2000 négyzetméternyi területen - a Holmes Place lánc részeként - megnyíló fitnesz-wellnesz centrum is – jelentette be Ehud Amir, az Autóker Holding Rt. elnök-vezérigazgatója.
Ünnepélyes szalagátvágás. Nagy szabás |
A Gozsdu-udvar területét 2004-ben a Magyar Ingatlan Kft.-től vásárolta meg az Autóker Holding Rt. Kérdésünkre nem árulták el, hogy mennyiért szerezték meg a tulajdonjogot. Készülő beruházásaira projektcégeket alapít az Autóker, a beruházások első fázisában a költségeket - telekvásárlás, terveztetés, építési engedélyek beszerzése - többnyire saját forrásból, a kivitelezést pedig teljes egészében banki forrásból finanszírozza. A beruházás nyolcmilliárd forintos költségét a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) hitelezi meg.
„A beruházással megvalósul a környék műemléki rehabilitációja, s újjáéledhet a prágai zsidó negyedhez hasonló, turistákat vonzó, kulturális és kiskereskedelmi központ” – reagált az Autóker bejelentésére Hunvald György, Erzsébetváros polgármestere. Az udvar felújítása csak egyik eleme az erzsébetvárosi városrehabilitációs programnak. A Király utca belső szakasza már teljesen megújult, a Városháza udvara Károly körúti oldalának – a bazársor elbontása után – a közeljövőben történő parkosítása kiterjeszti a belváros, illetve összekapcsolja az érintett területeket az Andrássy út és a Nagymező utca által határolt másik belső városközponttal.
| Tető alatt |
| Az Autóker Holding Rt. Budapest XIII. kerületében több mint 1500 új lakást adott át az utóbbi években. A 3,5 milliárd forintos beruházással épült Cézár Ház 316 lakást adott át, a 8 milliárd forintért épült Kleopátra Házban 446 lakás épült, az 53 lakásos Heléna Ház 1 milliárd forintból, míg 380 lakásos Római Kertben 8 milliárd forintból készült el. A tervezett beruházások egyike az 53 lakást magába foglaló, 2 milliárd forintos beruházási összegű Léda Ház, illetve a Gozsdu-udvar felújításának részeként épül a 200 új lakást magába foglaló Király utcai Szinyei Ház, amelynek átadását szintén jövő őszre tervezik és 5 milliárd forintot fektetnek bele. Jelenleg a Foka-öbölben zajlik a holding egyik legnagyobb beruházása. Idén ősszel adják át a Marina Part I. ütemét - 6 milliárd forintért 224 új lakást. 2006 nyarára készül el a Marina II. épületegyüttes 275 lakása - beruházási értéke 7 milliárd forint -, és várhatóan 2006 végére lesz kész az ugyancsak 7 milliárd forint értékű, 325 lakást magába foglaló Marina III. épületegyüttes. |


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

+0.53%
-1.25%