A Frankfurter Allgemeine Zeitung "A magyar konzervatív kormány elbizonytalanítja a beruházókat" címmel tudósításban foglalkozott a magyarországi gazdaságpolitikával kedden.
|
A német konzervatív napilapban Michaela Seiser arra mutatott rá, hogy a kommunista rendszer összeomlása után Magyarország külgazdasági partneri kapcsolatait tekintve elsősorban a Nyugat felé orientálódik. Kína azonban a nemzeti konzervatív miniszterelnök, Orbán Viktor számára kivételt jelent.
A tudósító utalt arra a véleményre, amely szerint az ázsiai ország Magyarország stratégiai partnerévé vált, és emlékeztetett arra, hogy a magyarországi külföldi beruházók sorában Németország áll az első helyen. Véleménye szerint ezen a kínai offenzíva egyelőre aligha változtat.
A lap idézte az egyik Magyarországon beruházó német cég ügyvezető igazgatóját, Peter Inzenhofert, aki szerint az országot mindenekelőtt az olcsó, de magasan képzett munkaerő miatt részesítik előnyben.
A kormány munkájával kapcsolatban azonban kételyek uralkodnak - írta Inzenhofert idézve a lap. Hangoztatta, hogy ezt a kételyt más német cégek képviselői is osztják, akik mindenekelőtt a nehéz finanszírozási feltételek miatt panaszkodnak. A tudósító szerint a német beruházókat képviselő Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) kritikusan szemléli a kormány gazdaságpolitikáját, azt jogállami szempontból kérdésesnek tartja, és úgy véli, hogy gyengül a beruházók bizalma.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

+0.53%
-1.25%