Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Száz, írásbeli választ igénylő kérdést tettek fel Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek az MSZP-s képviselők - tudatta Tóbiás József.
A frakcióigazgató elmondta: kérdéseik között szerepel, hogy tervez-e a kormány a bajba jutott devizahiteleseknek érdemi segítséget nyújtó mentőcsomagot, hogy miként alakulhatnak jövőre az önkormányzatok iparűzésiadó-bevételei, hogy mely intézkedésekkel segítené a kormány a munkahelyteremtést, és az is, hogy "ha a debreceni stadionra jut pénz, a közoktatásra miért nem".
Tóbiás József szerint a kérdések rávilágítanak, hogy a kabinet által hirdetett "gazdasági szabadságharcnak" egy szűk réteg kivételével csak vesztesei vannak, és az Orbán-kormány képtelen a társadalmi és a gazdasági problémák kezelésére.
Az MSZP-s képviselő arra is kitért, kíváncsiak rá, hogy a kormány miért és miről tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amelynek delegációja Budapestre érkezett. Hozzátette: mivel a Fidesz ellenzékből többször bírálta a Magyarországot hitellel segítő, de ezért elvárásokat megfogalmazó valutaalapot, adódik a kérdés, hogy a mostani tárgyalást a kormány gazdaságfilozófiájának bukásaként kell-e értékelni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.