Elvehetik az ingyenes vonatjegyet a MÁV-dolgozók családjától

Nem utazhatnak ingyen a vonatokon a MÁV-dolgozók hozzátartozói, ha elfogadja a parlament a KDNP-s Spaller Endre újabb módosító javaslatát, amelyet a személyszállítási törvényhez nyújtott be. A kormánypárti politikus múlt héten is beadott már egy módosítót a jogszabályhoz, amelyben lényegében az itthoni buszközlekedés ultraliberális piacosítását javasolja.

  • hvg.hu hvg.hu
Elvehetik az ingyenes vonatjegyet a MÁV-dolgozók családjától

A hvg.hu keddi cikke szerint Spaller Endre múlt heti javaslata akár szélesen is megnyithatná a kapukat a piacnak a közösségi közlekedésben. Ennek lényege, hogy magánvállalkozók is indíthatnának itthon buszjáratokat, szigorúan piaci alapon, ha ez nem sérti jelentősen egyetlen közúti közszolgáltató érdekeit sem.

Mindez nem feltétlenül számít újdonságnak, mert menetrend szerinti személyszállítást eddig is végezhetett bárki piaci alapon, ha volt ehhez engedélye. Igaz, mindez csak elvi lehetőség volt, mert jelentkező nemigen akadt. Spaller Endre módosító javaslatának is csak akkor lenne értelme, ha a kormány (illetőleg a nevében a közszolgáltatást megrendelő fejlesztési miniszter) tömegével csökkenti a buszjárat-megrendeléseket, például a költségvetés helyzetére hivatkozva – és ezzel tudatosan keresletet teremt a piaci belépésre.

Ennek akár még meg is ágyazhat a múlt csütörtökön kiszivárgott, és azóta kormányzatilag is beismert vasúti járatritkítás, melynek négyszáznál több járat eshet áldozatul.

Spaller Endre szerdán újabb módosítót nyújtott be a személyszállítási törvényhez. Ebben azt kezdeményezi, hogy ne ingyen, hanem kedvezményes jeggyel utazhassanak a MÁV-dolgozók hozzátartozói a vonatokon.

A módosított szöveg szerint a vasúti társaság dolgozójának, nyugdíjasának és igényjogosult hozzátartozóiknak, valamint a vasúti dolgozók menetkedvezményeiről szóló jogszabályban meghatározott személyeknek járna kedvezmény, ha itthon valamelyik országos, regionális vagy elővárosi járatra ülnek fel. Az előterjesztésből nem derül ki, hogy pontosan kinek, mekkora kedvezmény járna és mikortól.

Spaller Endre a módosító javaslat indoklásában emlékeztet arra, hogy a MÁV-nál dolgozók közvetlen hozzátartozói most ingyen utazhatnak, és olyanok veszik igénybe ezt a kedvezményt, akik lehet, hogy sohasem dolgoztak a MÁV-nál. A kedvezmény más közlekedési vállalatoknál sem elterjedt, a szektoron kívül pedig teljesen ismeretlen. Ilyen kedvezményt többnyire a szegény, de bőkezű államok szoktak nyújtani – fogalmazott.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.