Magyar Péter: Macron Budapestre jön október 23-án, már készül az új gyermekvédelmi törvény

A miniszterelnök a dolgozószobájában adott interjút.

  • HVG

Magyar Péter miniszterelnök az Alkotmány utcai dolgozószobájában adott interjút a Partizánnak egy héttel azután, hogy a stábjukat nem engedték be az Országházba. A csatorna ezen a héten sem kapott parlamenti belépőt, „de az ígéretek szerint utoljára történt ez így”.

Magyar Péter a keddi interjúban erről az ügyről azt mondta: az Országgyűlés egy másik hatalmi ág, amelybe a kormánynak nincs beleszólása. Hozzátette: neki is vannak fenntartásai azzal a szabályozással, amely miatt a Partizánt nem engedték be a Parlamentbe, de szerinte a sajtó így is sokkal szabadabban dolgozhat az Országházban, mint eddig bármikor.

Arra a kérdésre, hogy a Tisza-frakció támogatja-e Fejes Pétert, akit Baka András hétfőn legfőbb ügyésznek jelölt, a miniszterelnök úgy felelt, hogy pártja képviselőcsoportja még nem tárgyalt erről, de meg kell majd vizsgálni, hogy a jelölt korábban hol, milyen beosztásban és milyen eredményekkel dolgozott. „Nyilván az az érdeke nemcsak a Tiszának, hanem az egész országnak és az ügyészségnek is, hogy minél előbb legyen egy megfelelő, alkalmas legfőbb ügyész, hiszen elképsztő gondok vannak ott” – tette hozzá.

Az interjúban szóba került október 23-a és a 70. évfordulóra meghívott vendégek listája is. Magyar Péter elmondta, az évforduló alkalmából egész napos rendezvénysorozatra kerül sor, nemcsak Budapesten, hanem vidéken is. A Parlamentben díszülést tartanak, a meghívott állam- és kormányfőket pedig a Szépművészeti Múzeumban látja vendégül.

Itt lesz Emmanuel Macron francia elnök, itt lesznek uniós vezetők, itt lesznek szomszédos országok, vagy akár a balkáni országok vezetői

– sorolta a kormányfő.

Benjamin Netanjahura kitérve azt mondta, tudomása szerint az izraeli miniszterelnök nem jelezte részvételi szándékát.

Magyar Péter ezután arról beszélt, hogy a Szociális és Családügyi Minisztérium már dolgozik egy új gyermekvédelmi törvény megalkotásán, és a jövő év elejére elkészülhet egy „sokkal modernebb, a kor kihívásainak jobban megfelelő, a gyermekeket jobban védő” törvény. A most hatályos gyermekvédelmi törvény keddi módosításáról azt mondta, az egy „szigorítás” volt, és „szégyenletes”, hogy a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nemmel szavazott.

A Partizán végül rákérdezett arra, hogy a könyvek fóliázását lehetővé tevő kereskedelmi rendeletet tervezi-e módosítani a kormány. Magyar erre azzal válaszolt, hogy nem tartja „kardinális kérdésnek”. „Jártam egy párszor könyvesboltban, nem láttam egyetlenegy fóliázott terméket sem, és ugyan jeleztem a KDNP-s képviselőknek, hogy ha túl sok idejük van, akkor nyugodtan elmehetnek fóliázni, de nem tartom ezt olyan súlyú dolognak. (…) Járom az országot és se Kisvárdán, se Zalaszentgróton se más településeken nem jöttek ezzel oda emberek, hogy olyan fontos lenne ez számukra” – jelentette ki.

A teljes interjút itt lehet megnézni:

https://www.youtube.com/watch?v=dbmpy43T_qc

Hozzászólások