Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál

Megszüntette az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot a Budapesti Ügyvédi Kamara.

  • HVG

Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál, miután a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) előzetes fegyelmi vizsgálata elévülés miatt megszűnt – írja a Népszabadság.

Völner ellen áprilisban tett közérdekű bejelentést két magánszemély a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) elnökénél, fegyelmi vizsgálat elindítását kérve a volt fideszes politikus, a Schadl–Völner-ügy vádlottja ellen.

A bejelentők szerint Völner ügyvédi tevékenysége alatt olyan döntést hozott a bíróság, amely alapjaiban érinti az ügyvédi reputációját.

Január 27-én a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletben mondta ki, hogy Völner az Igazságügyi Minisztérium (IM) egykori miniszterhelyetteseként megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét, amikor 2020-ban a Magyar Hírlapnak valótlanságokat állított a szervezetről a 2006-os rendőrattakkal kapcsolatban. A per alperese az IM volt, így a bejelentők szerint Völner egy állami intézményt képviselve próbálta aláásni a jogvédő szervezet hitelességét. Az ügyben az Ítélőtábla jó hírnév megsértése miatt sérelemdíjat szabott ki, és arra is kötelezte a tárcát, hogy a honlapján közzétegye a jogsértés tényét és kérjen bocsánatot. A két bejelentő úgy látja, Völner ezzel az ügyvédi törvényben szereplő fegyelmi vétséget követett el.

A MÜK az ügyet továbbküldte, mivel a kamarájuk csak másodfokú hatáskörrel rendelkezik. Miután az illetékes Komárom-Esztergom Vármegyei Ügyvédi Kamara elfogultság miatt visszaküldte azt, az ügy a BÜK-höz került, ami április 9-én előzetes vizsgálatot rendelt el.

Az előzetes vizsgálat időtartama 3 hónap volt, amely egy alkalommal további 3 hónappal meghosszabbítható.

Meghosszabbítás viszont nem történt, a BÜK szeptember 11-én megszüntette a vizsgálatot.

A Népszabadság információi szerint a két bejelentő nem értett egyet a döntéssel, és kifogást terjesztettek elő a határozattal szemben.

Szerintük Völner fegyelmi felelőssége nem évülhet el, mert az ő esetében a bíróság jogerősen hazugságon kapta, ezzel pedig nemcsak egy minisztérium anyagi és erkölcsi elmarasztalásához járulhat hozzá, hanem veszélyezteti az egész ügyvédi hivatás társadalmi megbecsülését, valamint az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásában rögzített erkölcsi alapokat is nyíltan sérti

Nyitókép: Reviczky Zsolt / HVG

Hozzászólások