Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Magyarország költségvetési állapota "rendben van", a válságnak vége - mondta a CNN-nek adott interjújában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
Matolcsy a CNN ismert műsorvezetőjének, Richard Questnek adott interjújában arról beszélt, Magyarország a hiány leszorítására "jó adag" nem konvencionális gazdaságpolitikai intézkedést fogadott el, példaként többek között a bankadót emelte ki, amelyet nálunk vezettek be először az EU-ban.
Mára azonban elkészült a konvergenciaprogram, amelyet az Európai Bizottság is jóváhagyott, ez pedig "a definíció szerint" azt jelenti, hogy Magyarország fiskális állapota "rendben van" - tette hozzá a miniszter. "Egyszóval vége, a válságnak vége van" - mondta Matolcsy.
Richard Quest felvetésére, hogy az első negyedévben több mint egy százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság és ezzel a legrosszabban teljesítők között volt az unióban, Matolcsy a múlt év negyedik negyedévét állította ellenpontként, amikor a magyar gazdaság az EU-ban a legjobbak között volt.
"Ez egy átmeneti időszak a magyar gazdaság számára, jövőre - ha fogalmazhatok így - robusztus növekedési adatunk lesz. Idén ez egy kicsit kockázatos, igaza van" - reagált a miniszter.
Matolcsy szerint valóban sokan kritizálják Magyarországot a nem hagyományos gazdaságpolitikai lépésekért, de szerinte mégis "ez a jövő". Hozzátette, Magyarország rákényszerült arra, hogy "innovatív" és "kreatív" legyen a gazdaságpolitikában.
"Nonszensz" - reagált Matolcsy arra a kérdésre, hogy mit válaszolna a magyar gazdaság zátonyra futását jósolóknak. "A magyar tündérmese, illetve a magyar példa sikeres lesz egy éven belül" - tette hozzá a nemzetgazdasági tárca vezetője.
Lassú növekedés, növekvő munkanélküliség, csupán átmeneti intézkedésekkel kordában tartott költségvetési hiány, egykulcsos adó - sorolta Richard Quest a magyar gazdaság főbb ismérveit.
Erre reagálva Matolcsy azt mondta, "minden érmének két oldala van", szerinte ugyanis csökken az államadósság, fenntartható a költségvetési hiány szintje és jóval a GDP 3 százaléka alatt van, több lett az új munkahely és "természetesen egy átmeneti időszakban" vagyunk a gazdasági növekedést tekintve.
Matolcsy szerint a Magyar Nemzeti Bank "száz százalékban független" a kormánytól. Hozzátette, hogy azoknak, akik ezzel nem értenek egyet, egyértelmű garanciát jelenthet az, hogy a függetlenséget biztosító összes törvény a parlament elé kerül és el is fogadják őket június végéig.
A miniszter szerint a jövőben az EU-n belül az egész kelet-európai régió egy üzleti központtá válik, ami az eurózóna "déli övezetének" a helyét fogja átvenni.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.