Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az "egykori sértett dolgozók nyilvános vádaskodásai" lerombolják az adómorál javítása érdekében megtett kormányzati intézkedéseket – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő a NAV-botránnyal kapcsolatban.
A kormányszóvivő azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori ellenőrzési koordinátora az elmúlt napokban arról beszélt, nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.
Szerdán azt mondta, több fideszes országgyűlési képviselő, például Varga Mihály is már azelőtt tudott az adócsalások rendszeréről, hogy ő erről tájékoztatta volna a politikusokat, sőt úgy értesült, hogy a Fidesz frakciója 2011 tavaszán egy ülésén foglalkozott is a témával.
Giró-Szász András ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy NAV 2010-ben a Vám- és Pénzügyőrség és az APEH egyesülésével jött létre, nyomozati hatáskörrel. Azzal, hogy a nyomozás odakerült, nagy, egységes adóhivatal jött létre. A hatáskörök jelentősen szélesedtek, épp az adóelkerülés felderítése érdekében – mondta, megjegyezve, az összevonásnak nemcsak az lett az eredménye, hogy az adó-nyomozócsoport a szervezeten belülre került, hanem 2011 januárjától meg is erősítették (korábban a VPOP részegysége volt).
A kormányszóvivő hozzátette: az összevonással leegyszerűsödött az adatkapcsolat az adóhivatal és az adónyomozók között, míg korábban minden ügyre külön jóváhagyás kellett.
A kiemelt ügyek igazgatóságának megszüntetése szakmailag indokolt volt, hiszen az átszervezés óta már házon belül van a nyomozó részleg – folytatta.
Giró-Szász András arra is kitért, hogy Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH korábbi elnökhelyettese szerint elképzelhetetlen, hogy ilyen nagy ügyeket eltussolhattak volna a NAV-nál, mert a szervezeten belül legalább 10-15 vagy akár 25 embernek tudnia kellett volna erről, "márpedig ahol ennyien tudhatnak valamiről, az nem képezheti hosszú időszakon keresztül titok tárgyát".
A kormányszóvivő kijelentette: Magyarországon rossz az adózási morál, az "ilyen hírkeltés tovább rontja az adómorált", ez pedig ellentétes az ország érdekeivel – jelentette ki a kormányszóvivő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.