Lázár: senkinek sem kötelező a Miniszterelnökségen dolgozni

Senkinek sem kötelező a Miniszterelnökségen dolgozni, ez tényleg nem családbarát munkahely – reagált Lázár János arra, hogy a hírek szerint több családos dolgozó is felmondott a tárcájánál, mert nem tudták vállalni a reggel fél 8-tól este fél 6-ig tartó munkaidőt.

  • hvg.hu hvg.hu
Lázár: senkinek sem kötelező a Miniszterelnökségen dolgozni

Mint a versenyszférának, a közigazgatásnak is vannak olyan területei, amelyek az átlagosnál jelentősebb mértékű feladattal, felelősséggel és ehhez kapcsolódóan munkával járnak – írta közleményében Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

"Félreértés azonban ne essék: a Miniszterelnökségen dolgozni senkinek sem kötelező. Aki itt dolgozik, tudja, hogy elsősorban szolgálatot és nem munkát vállal" – tették hozzá.

A Magyar Nemzet kedden számolt be arról, hogy több családos dolgozó is felmondott a Miniszterelnökségnél, miután Lázár János tárcájánál tízórás munkanapot vezettek be. A lap szerint a minisztériumi dolgozóknak reggel fél 8-tól este fél 6-ig kell dolgozniuk, a felmondások miatt kieső munkaerőt pedig fiatalokkal pótolták, ami jelentős megtakarítást is jelenthet a tárcának, mivel ők lejjebb vannak a bértáblában.

Fülöp Máté

A Jobbik később közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban, ebben azt írták, kifejezetten családellenesnek tartják a Miniszterelnökségen és más állami intézményekben bevezetett napi 10-12 órás munkaidőt. "Felszólítjuk Lázár Jánost, hogy sürgősen vonja vissza embertelen intézkedését, amely egyébként jól példázza azt a fideszes arroganciát és gőgöt, amellyel rabszolgaként tekintenek a magyar munkavállalókra" – írták a pártnál.

Lázár délutáni közleményében úgy fogalmazott, hogy a szolgálatnak és így a munkaidőnek náluk "kezdete van, vége nincs", ezért a Miniszterelnökség sajnos valóban nem egy családbarát munkahely. "De ezt tudja és tudta minden munkavállaló, aki nálunk vállalt vagy vállal munkát" – írta.

Azt is közölte, hogy tekintettel arra, hogy a kormányt és a minisztériumokat igen gyakran éri az a vád a sajtóban és a közbeszédben egyaránt, hogy nem dolgoznak meg a pénzükért, "kifejezetten érdekes a sajtó jelenlegi aggodalma a minisztériumokban dolgozók fizetésével és munkaidejével kapcsolatban".

"Megkockáztatva azt, hogy ezen aggodalmak tovább erősödnek, szeretném kijelenteni: a Miniszterelnökségen minden munkatársammal együtt, a jövőben is azon dolgozunk – ha kell, akkor nem napi 10, hanem 12 órán át –, hogy Magyarország Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő országa legyen" – fogalmazott Lázár.

Ezután hozzátette, hogy ez a tárca a kormány munkájának összehangolásáért, döntéseinek előkészítéséért és végrehajtásáért felelős szervezetként a magyar közigazgatási rendszer egyik legfontosabb, legnagyobb felelősséggel bíró intézménye, és "a Miniszterelnökség gyors, hatékony és eredményes működése minden magyar ember érdeke".

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.