Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nulla százalékra csökkentené a horgásztavakba telepített hal áfáját a Földművelésügyi Minisztérium - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Nagy István, a földművelési tárca parlamenti államtitkára azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy amellett, hogy a turisztikai, rekreációs és gazdasági érdekeket szolgáló horgászat esetében a halgazdálkodási vízterületeken telepített hal árában a forgalmi adó nulla százalékra csökkenjen, két érv is szól.
Egyrészt ma az egyesületek áfával együtt vásárolják meg a halat, de a horgász, aki kifogja a halat, nem fizet forgalmi adót. A horgászegyesület ugyanakkor - mivel nem áfaalany - nem tudja az adót visszaigényelni. Másrészt a horgászegyesületek állami vizekbe telepítenek halat, így végső soron az állami vagyont gazdagítják.
Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg a horgászati célú haltelepítés éves forgalma hozzávetőlegesen 2,5 milliárd forint. Ha ezt áfamentessé teszik, az mintegy 700 millió forint bevételkiesést okoz a költségvetésnek. Az adócsökkentésből fakadó többletvásárlás és a piac kifehéredése pedig várhatóan vissza is hozná ezt az összeget - mondta.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A kedvezményt továbbra is életkortól függetlenül biztosítja a kormány.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.