Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Quaestor-csoport tulajdonosa megerősítette, hogy visszaveszi vezetői tisztségét. Azt is elmondta, nem volt tisztában az új vezérigazgató személyével.
Tarsoly Csaba, a Quaestor-csoport fő tulajdonosa azt mondta: nem volt tisztában az új vezérigazgató személyével.
Tarsoly Csaba szerdán azt is kifejtette, hogy az új vezérigazgatót a csődeljárással és a reorganizációval kapcsolatban megbízott tanácsadó ajánlotta, akit azonban – felhatalmazás hiányában – nem nevezett meg.
Tarsoly Csaba megerősítette, szerdán valamennyi közgyűlést és taggyűlést megtartanak, amelyek ahhoz szükségesek, hogy visszavegye vezetői tisztségeit. A Cégbíróságra csütörtökön lehet a változtatást benyújtani – jegyezte meg.
Hétfőn kiderült, hogy múlt héten, egy héttel a Quaestor-botrány kipattanása után Tarsoly Csaba, felesége és apja távozott a cégbirodalom központi cége éléről, és maguk helyett Orgován Bélát nevezték ki vezérigazgatónak. Orgovánról – akit hétfő óta senkinek sem sikerült elérni – kiderült, hogy egy tápiósági lakos, aki a helyiek elmondása szerint élete nagy részében munkanélküli volt, dolgozott közmunkásként, és állítólag börtönviselt. Emiatt utólag egészen érthetetlen, miért esett rá a választás, hiszen nem számíthattak arra, hogy a férfit hitelesen be lehet mutatni egy közel tízmilliárdos jegyzett tőkéjű cég vezérigazgatójaként.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.