szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az államosított nyugdíjvagyonból alig maradt, de azt már nem adósságcsökkentésre költenék, ahogy eredetileg ígérték.

Emlékszik még a 2011-ben államosított több mint 3 ezermilliárd forint magán-nyugdíjpénztári vagyonra? A vagyonból, amit a törvény szerint adósságcsökkentésre kellett volna fordítani, mára legfeljebb pár száz millió forint maradhatott, és most egy törvénymódosítással egy kormánypárti képviselő lehetővé tenné, hogy ne csak adósságcsökkentésre, hanem az állami vagy önkormányzati vagyon gyarapítására is felhasználhassák a maradékot. Magyarán a meghirdetett adósságcsökkentéstől eltérő célra költenék a pénzt (amit így finoman fogalmazva becsatornáznának a gazdaság vérkeringésébe).

Az első államosításkor nagyjából 100 ezer pénztártag nem adta át a megtakarítását.
Túry Gergely

Az államosított 3 ezermilliárd forintos nyugdíjvagyonból hozta létre a kormány a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapot, melynek az volt a törvényben deklarált célja, hogy a vagyont az államadósság csökkentésére kell fordítani. Nem ez történt: egy része ment csak adósságra és az IMF-hitel törlesztésére, egy másik részt már akkor az állami vagyon gyarapítására használtak (például ebből lett a 25 százalékos állami Mol-részvénypakett pár százaléka), emellett folyó kiadásokra, a nyugdíjak kifizetésére és az államhoz visszalépett pénztártagok reálhozamának kifizetésére is költöttek belőle.

Az alapban tavaly év végére már csak pár százmillió forint maradhatott, melynek nagy részét adósságcsökkentésre költötték. Idén januárban az alapot megszüntették. A Portfolio beszámolója szerint kamat, hozam és osztalék jellegű bevételek tavaly is voltak az alapban, amelynek pontos mértéke a 2014-es beszámolóból derülhet ki a napokban. Valószínűleg Tilki Attila fideszes képviselő törvénymódosítása a közelgő beszámoló miatt készült.  

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is talál!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!