szerző:
hvg.hu

A titkosszolgálat egyik munkatársa egy kamutörténettel vette rá a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársát arra, hogy 250 ezer forint kenőpénzért hívjon le adatokat a rendszerükből. Miután a nő ezt megtette, elfogták, és most gyorsított eljárásban első fokon elítélték.

Az ügyészség hivatali vesztegetés miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy 46 éves budapesti nőt, aki a vád szerint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kormánytisztviselőjeként, kenőpénz fejében jogosulatlanul kért le adatokat abból a nyilvántartásból, amelyhez hozzáfért. 

A nőt az elhárítás, vagyis a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) embere buktatta le: január 11-én egy kávézóban kérte meg arra, hogy az MVH számítógépes adatbázisából állapítsa meg, hogy egy elhunyt gazdálkodó tulajdonában lévő földterület után milyen összegű területalapú támogatás jár. Azt a mesét adta be neki, hogy az elhunyt örököse nagyobb összeggel tartozik neki, ezért van szüksége az adatokra. A nő ezért cserébe 250 ezer forintot kért.
 
A vádlott másnap a munkahelyén megnyitotta az MVH informatikai rendszerét, és abban lehívta a kért adatokat, majd találkozóra hívta az elhárítás emberét, akinek átadta az adatokat. Cserébe megkapta a pénzt, amit megszámolt, és eltette a nadrágzsebébe, de ekkor elfogták. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozása után a kerületi ügyészség a nőt kedden gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és ezért őt 2 év 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, továbbá 5 évre eltiltotta a köztisztviselői hivatás gyakorlásától. Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!