szerző:
MTI/hvg.hu

A Népszabadság szerdai számában azt írta, hogy az Aranykéz utcai robbantás, valamint a Prisztás-gyilkosság ügyében felbujtóként letartóztatott Portik Tamás vállalkozóról több egymástól független forrás is állította: kiváló rendőrségi és titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkezett.

A lapnak névtelenül nyilatkozó volt és jelenlegi rendőrségi tisztviselők arról számoltak be, hogy az olajügyekben nyomozó Nemzeti Nyomozóiroda 2004-ben nemcsak az Energol-ügyben ismert Radnai Lászlót és társait akarta rács mögé juttatni, de Portik Tamást és társait is, a nyomozást azonban ellenük valamiért "le kellett állítani".

A hvg.hu kedden számolt be arról, hogy kiengedték a börtönből Radnai Lászlót "egészségi állapotára való tekintettel", a hvg.hu által megkérdezett jogászok és volt rendőrök pedig ezt egyértelműen annak tulajdonítják, hogy Radnai vallott rá a július 14-én elfogott Portik Tamásra, aki korábban üzlettársa volt az olajszőkítéssel milliárdokat zsebre tevő Energol Rt.-ben. (Az olajos vállalkozó elfogásának hátterét boncolgató, A maffiafőnök vagy a halálosztó vallott Portikra? című cikkünket itt olvashatja.)

Bár rendőrségi forrásaink valószínűbbnek tartják, hogy Radnai vallomása állhat Portik elfogása mögött, némelyikük a Fenyő-gyilkosság miatt előzetes letartóztatásban lévő Jozef Rohácot tartotta a háttérfigurának, ám egyúttal úgy vélték, hogy a férfinak valószínűleg nem tudnak a magyar hatóságok olyan alkut ajánlani, ami megoldaná a nyelvét.

Múlt heti lapinformációk szerint azonban fordulat történt az ügyben. Korábban ugyanis Rohác ügyvédje, Fülöp Tamás azt mondta, hogy ahhoz, hogy az Aranykéz utcával kapcsolatban meghallgassák védencét, a hivatalos eljárás szerint újra meg kell kérni a kiadatást Szlovákiától, mivel az jelenleg csak a Fenyő-ügyre vonatkozik. A Magyar Nemzet múlt keddi számában azonban már arról számolt be, hogy újabb elfogatóparancsot adtak ki nemrég a Fenyő-gyilkosság miatt jelenleg Magyarországon előzetes letartóztatásban levő Rohác ellen, így teljesülhet a feltétele annak, hogy a rendőrség meggyanúsíthassa az Aranykéz utcai robbantással is. A napilap szerint a vasárnap letartóztatott Portik Tamás és négy társa, valamint Jozsef Rohác ellen azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok.