Az incidens szombaton hajnalban történt. A belgrádi média idézte vasárnap az újvidéki rendőrség közleményét, amelyből kiderül, hogy a verekedést egy 24 éves bácspalánki fiatalember és 21 éves temerini társa okozta. Nevükből és keresztnevükből ítélve mindketten feltehetően szerbek voltak. Egyikük odament magyar fiatalokhoz, és kérdőre vonta őket, miért beszélnek magyarul. A szóváltást verekedés követte; arcul csapták azt a temerini magyar fiatalt is, aki megkísérelte szétválasztani a verekedőket.
A temerini rendőrség azonnal előállította mind a hat fiatalt. Megállapította, hogy a verekedők alkohol hatása alatt cselekedtek, ezért szabálysértési eljárást indított ellenük. A rendőrségi közleményéből kiderült, hogy a két szerb nevű fiatalt - akik kiprovokálták az incidenst - rendőrségi fogdában tartják.
Az elmúlt hónapok incidenssorozatában ez talán az első olyan eset, ahol a rendőrségi közlemény arra is utal, hogy nemzeti színezete lehetett az incidensnek; jelen esetben az volt a kiváltó ok, hogy fiatalok magyarul beszéltek egymás között. Két héttel ezelőtt hasonló incidens történt a Szabadka melletti Palicson, de az MTI értesülése szerint sem a rendőrségi közlemény, sem az esetről felvett jegyzőkönyv nem tett említést arról, hogy magyar beszéd volt az eset kiváltó oka.
Újvidék: magyarul beszéltek, rájuk támadtak
Temerinben ismét nemzeti színezetű incidens történt, a rendőrség azonnal előállította a résztvevőket, és szabálysértési eljárást indított ellenük.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.