A sajtóban már korábban is napvilágot látott hírt pénteken, sajtótájékoztatón tették hivatalossá a két párt vezetői. Győri Béla, a MIÉP szóvivője elmondta: az új formációban - amelynek bejegyzése rövidesen megtörténik - a két szervezet vezetője társelnöki rendszerben dolgozik majd. Az országos lista élén Csurka István szerepel és a reménybeli parlamenti frakció vezetője is ő lesz. A MIÉP-Jobbik Harmadik Út mind a 176 egyéni választókerületben állít képviselőjelöltet.
Arra a tudósítói kérdésre, hogy parlamentbe kerülésük esetén mely politikai erővel tartanák elképzelhetőnek az együttműködést, Kovács Dávid azt mondta: nem akarnak már most "kufárkodásba" kezdeni, de bármiféle együttműködés csak az azonos elvekre, programokra épülhet, ők pedig nemzeti elveikből semmit nem fognak feladni. "Ha úgy tetszik, az úgynevezett jobboldalnak, a Fidesznek kell közelíteni ehhez a nemzeti minimumhoz, ez lehet minden tárgyalásnak az alapja" - fogalmazott a Jobbik elnöke, aki a baloldali-liberális oldal képviselőivel való együttműködés lehetőségét kizárta.
A MIÉP és a Jobbik elnöke is kitért arra, hogy együttműködésüknek jó alapot ad a mindkét szervezet programjában szereplő rendpártiság. A rend a gazdaságban Kovács Dávid szavai szerint az állami tulajdonlás megerősítésével, az állam pozícióinak visszaszerzésével képzelhető el. Csurka István arról beszélt: együttműködésük annak belátásából is fakad, hogy mindketten "elvéreznének", ha egymás elől szipkáznák el a szavazatokat.
Új választási pártot alakít a MIÉP és a Jobbik
"MIÉP-Jobbik Harmadik Út" néven együtt indul a 2006-os országgyűlési és a jövő őszi önkormányzati választásokon a Csurka István vezette Magyar Igazság és Élet Pártja, valamint a Kovács Dávid elnökölte Jobbik Magyarországért Mozgalom.
A Metallica Pokolgép-számot játszott a budapesti koncertjén
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Egymás után két halálos baleset is történt ugyanazon a szakaszon.
Azonnali jelentést kér a miniszterelnök az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről
Martini Noémi: Rossz hír Rétvári Bencééknek, hogy a nők méhéhez többé semmi közük
Az időjárás jobban befolyásolja a sörfogyasztást, mint a focivébé – interjú a Borsodi Sörgyár vezetőjével
Négy és fél éves csúcsra erősödött a forint
Előkerült egy videó arról, ahogy a rendőrök kirángatták a kocsijából a budapesti ámokfutót
Az egyik autó megállt, a másik elütötte a gyalogost a zebrán – videó
A Guardian ítéletet mondott: az USA alkalmatlan a focivébé rendezésére
Nocsak: 2,4 milliárd forintos profit a Dunakeszi Járműjavítót földbe állító Magyar Vagonnál
A vállalat végső tulajdonosaként Hernádi Zsolt Mol-vezér sejlik fel.
A nyugdíjas-SZÉP-kártya jó ötlet. Pont ez mutatja, mekkora baj van
Az Integritás Hatóság elnöke az elmozdításáról: „Magamtól nem állok fel”
A szám, amely többet árul el az egészségünkről, mint a vérnyomásunk
Miért őszülünk? Egy új kutatás szerint a válasz a rák elleni védekezésben is kereshető
A felfedezés új összefüggésbe helyezi az öregedés és a bőrrák biológiáját.