Hajlandó tárgyalni a felkelőkkel is az iraki elnök

Hajlandó tárgyalni a fegyveres felkelőkkel is az iraki elnök a béke érdekében. Dzsalal Talabani egy kairói értekezleten jelentette ezt ki vasárnap, mondván, hogy "ő az összes iraki elnöke", ezért hajlandó meghallgatni azokat is, akik "magukat az ellenállásnak nevezik".

  • MTI

"Ha érintkezésbe akarnak lépni velem, üdvözlöm őket... meghallgatom őket, még ha bűnözők, vagy vádlottak is... Ez azonban nem jelenti azt, hogy el is fogadom, amit mondanak" - jelentette ki a kormányfő. Talabani a párbeszédet nem csak a felkelőknek, hanem az előző rendszer híveinek is felajánlotta azon a "kibékülési találkozón", amit az Arab Liga szervezett az iraki politikusoknak. Egyes értesülések szerint máris találkozott az egykori Szaddám-rendszer néhány képviselőjével. A Londonban arab nyelven kiadott al-Hayat szerint javaslatokat is kapott felkelő csoportoktól, s a feltételeket megvizsgálják a Pentagon és amerikai tisztségviselők bevonásával.

Talabani kezdeményezése meglepetést keltett a kormányzat egyes köreiben. Egy síita politikai vezető kijelentette, "ez egyoldalú lépés volt, amit nem egyeztettek velünk". Az iraki parlamentben és kormányzatban a síiták vannak többségben. Talabani kurd szunnita.

Az Arab Liga azzal a szándékkal szervezte meg az értekezletet, hogy a részvevők igyekezzenek áthidalni etnikai és vallási ellentéteiket, és készítsenek elő egy nagyobb megbékélési konferenciát, amelyet az elképzelés szerint Irakban tartanak meg, valószínűleg januárban.

A kairói tanácskozástól azt várják elsősorban, hogy segítsen újra bevonni a szunnitákat az iraki politikai életbe. Ennek a felekezetnek a tagjai túlnyomórészt távol maradtak mind a januári parlamenti választásoktól, mind az új alkotmányról novemberben rendezett népszavazástól.

Hozzászólások