Miközben a magyarországi orvosok túlnyomórésze úgy érzi, munkáját az állam nem becsüli meg kellően, 7-8 százalékot kitevő kicsiny hányaduk fejedelmi módon megél a hálapénzekből és a gyógyszercégek által fizetett juttatásokból. A megcsontosodott rendszerből a friss diplomások legszívesebben külföldre menekülnének.
|
|
Hogy pontosan mennyit keres egy orvos, azt nem tudjuk, a KSH által nyilvántartott átlagok ugyanis csak abban az esetben mutatnák a valóságot, ha egy orvosnak csak egy állása lenne – fejti ki lapunknak Mihályi Péter közgazdász. Az egészségügyben dolgozókra azonban általánosan jellemző, hogy több állásuk is van, de hogy pontosan mennyi pénzt visznek haza, arról csak mendemondák, nem pedig megbízható adatok vannak. Az orvostársadalomban az életkor előrehaladtával nő a jövedelem, így egy keresett magyar sebész ötvenéves korára például nettó összegben többet (akár havonta 2-3 millió forintot) is keres, mint egy átlagos amerikai kollégája.
A magyar egészségügyben, különösen a kórházakban feudalizmus van – állítják egybecsengően forrásaink –, amelyben a főnök, az osztályvezető főorvos kezében összpontosul minden jogkör és funkció; ő dönti el: jó vezetőként ezekből leoszt-e valamit kollégáinak, vagy egyeduralkodóként ül rajtuk. A megcsontosodott, hierarchikus rendszer nem sok reménnyel kecsegteti a friss diplomásokat, ám cserébe a fiatalok többsége sem egy hazai kórház ambuláns orvosaként képzeli el életét. A hagyományos karrierút legkézenfekvőbb alternatívájának a magánpraxis látszik: a szakvégzettek egy része egyedül, vagy két-három kollégával összeállva nyit saját rendelőt. Persze ez sem feltétlenül leányálom: ha a magas helyiségbérleti díj és a drága eszközbeszerzés kialakulatlan, szűk betegkörrel párosul, akkor könnyen bedőlhet az üzlet.
A szakrendelésből származó jövedelmet ki is számlázzák az orvosok, meg nem is. „Kétmillió forintos éves árbevétel alatt az APEH vizsgálódni kezd, ennyit tehát ki kell számláznom, de ha ezen felül minden jövedelmet bevallanék, az elmenne adókra-járulékokra” – sopánkodik egy ötven körüli nőgyógyász, aki elmondja, hogy egy-egy vizsgálatot 5-7 ezer forintért végez el rendelőjében, míg a klinikán történő szülésekért a hálapénzt adó páciensek „az ilyenkor megszokott összeget”, azaz 40-60 ezer forintot adnak. Egy jólmenő orvos legalább 500-800 ezer forintot kereshet meg így havonta. Szakterülettől függően, természetesen, hiszen a sztárszakmát űző nőgyógyászok ennél többet is összeszedhetnek, míg egy belgyógyász vagy urológus ritkábban éri el ezt a szintet.
Az orvostanhallgatók egy része nem orvosként folytatja, hanem valamelyik gyógyszergyár felkérésére vállal orvoslátogatói munkát, erre pedig már a tanulmányai során elkezdhetik kiképezni. Nem csoda, hogy sokan nem folytatják szakorvosként: egy szakmája elején járó orvoslátogató a 140 ezer forintos nettó alapbérén felül, a gépkocsi- és mobiltelefon használat mellett még jutalékot is kap.
A legvonzóbb azonban a külföldi munka: a hazai egészségügy riasztó körülményei, és az alacsony bérek magukban rejtik az orvosok tömeges elvándorlásának veszélyét, a fiatal medikusok többsége állítólag a szakvizsga után külföldi karriert tervez. "Az uniós csatlakozás óta külföldön 1046 magyar orvos (főleg az aneszteziológusok, fogorvosok, háziorvosok és sebészek)keresett boldogulást, ami ugyan nem annyira magas szám, de a szakemberek elvándorlása folyamatos" - mondja Gyenes Géza. A főtitkár szerint egyébként a folyamatnak gátat vethetne, ha az orvosok ügyeleti ideje - a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei bíróság legutóbbi döntésének, így az uniós elvek értelmében - túlórának minősülne, így a havonta tíz-tizenkét alkalommal ügyeletet vállaló kolléga a fizetésének megfelelő összeget is megkeresheti.
Az orvosok hálapénzt elfogadó része mindenesetre úgy érzi, morálisan indokolható, amit tesz, hiszen ebből származik akkora jövedelme, amekkora egyébként járna neki. A paraszolvencia miatt sikerült itthon tartani a nagynevű hazai sebészeket - vélekedik a kamara főtitkára is. Ráadásul van, aki úgy gondolja: gyógyszert felírni könnyű, s az OEP pedig - a támogatott orvosságokkal - a gyógyszercégeket támogatja abból a pénzből, amivel az orvosokat kellene jobban premizálni.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm











