Döntésével a táblabíróság a közösség elleni izgatás ügyében megerősítette, míg a sajtórendészeti vétség ügyében megváltoztatta az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság 2004. júliusi harmincezer forintos pénzbüntetést kiszabó ítéletét - mondta az ügyvéd.
Mónus Áron ellen a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című könyv magyarországi megjelentetésével kapcsolatban közösség elleni izgatás, a Mein Kampf újrakiadásával összefüggésben pedig szerzői jogok megsértése és sajtórendészeti vétség miatt indult eljárás. A szerzői jog megsértésének vádját a büntetőperben ejtette az ügyészség, a közösség elleni izgatás vádja alól pedig bűncselekmény hiányában mentette őt fel a Fővárosi Bíróság - közölte Parti Ágnes. Az első fokon meghozott ítélet ellen a vádlott és az ügyészség is fellebbezett, így került a táblabíróság elé az ügy.
A Fővárosi Ítélőtábla a védő elmondása szerint megerősítette, hogy Mónus Áron nem követett el közösség elleni izgatást, amikor háromezer példányban megjelentette és terjeszteni kezdte a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei című könyvet.
Az Index hírportál korábbi beszámolója szerint a Fővárosi Bíróság indoklásában kifejtette, hogy "a Cion bölcseinek jegyzőkönyve alkalmas gyűlölet keltésére, de nevetséges nyelvezete, abszurditásai miatt nem túl számottevő ez a hatás. A hatályos törvényi szabályozás konkrét veszélyhelyzet előidézésére alkalmas magatartásként írja le a közösség elleni izgatást, erre a könyv önmagában alkalmatlan".
A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei irodalmi hamisítvány, amely a XIX. század végén az orosz titkosrendőrség megbízásából készült, és a múlt század elején jelent meg, hogy bizonyítsa a világuralom megszerzésére irányuló zsidó összeesküvés létezését.
A Mein Kampf megjelentetése ügyében a Fővárosi Ítélőtábla szerdai ítéletével megváltoztatta az első fokon eljáró bíróság ítéletét, amely Mónust bűnösnek találta sajtórendészeti vétség elkövetésében, mivel "jogerős bírósági tiltás ellenére is több száz példányban terjesztette a saját fordításában kiadott könyvet", és ezért harmincezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta.
Az ügyvéd azt mondta, hogy a táblabíróság azért mentette fel a sajtórendészeti vétség elkövetésének vádja alól Mónust, mert időközben egy polgári peres eljárásban feloldották a korábbi tiltást.
A törvény szerint sajtórendészeti vétséget az követ el, aki engedély vagy nyilvántartásba vétel nélkül állít elő vagy terjeszt olyan sajtóterméket, amelynek előállításához vagy terjesztéséhez engedély vagy nyilvántartásba vétel szükséges, továbbá az, aki olyan sajtóterméket terjeszt, amelynek lefoglalását vagy elkobzását rendelték el. A sajtórendészeti vétség legfeljebb pénzbüntetéssel sújtható.
Felmentette a bíróság a Mein Kampf magyarországi kiadóját
Mónus Áront jogerősen felmentette szerdán a közösség elleni izgatás és a sajtórendészeti vétség vádja alól a Fővárosi Ítélőtábla; a férfi ellen a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című könyv 1999-es és Hitler Mein Kampf című művének 1996-os magyarországi megjelentetése miatt indult eljárás - tájékoztatott Parti Ágnes, a vádlott védője.
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Mathieu Kassovitz: Le Pen és követői idióták. Nem veszélyesek, csak idióták
Garantálhatja-e az EU, hogy Ukrajna betartja a Magyarországgal kötendő egyezséget?
Erről a 7 függőségről a legnehezebb leszokni
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
Ukrán külügyi szóvivő: hamarosan találkozhat Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij
Korábban már kitűztek egy időpontot a találkozóra, ezt azonban később elhalasztották.