Helyreigazításra és 500 ezer forint kártérítésre kötelezte Demszky Gábor főpolgármestert a Fővárosi Ítélőtábla, mert a Levegő Munkacsoportról kijelentette, hogy a környezetvédő szövetség késleltette a 4-es metró építését, és ezzel 60 milliárd forint kárt okozott.
A döntést a civil szervezet személyiségi jogának megsértésével indokolta az ítélőtábla.
Pert nyert Demszky ellen a Levegő Munkacsoport
Helyreigazításra és félmillió forint kártérítésre kötelezte Demszky Gábor főpolgármestert a Fővárosi Ítélőtábla.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.