"Katit a baloldal féltése vezeti, nem személyes rossz szándék", de ezzel együtt én sem örültem több nyilatkozatának - mondta a kormánypárti politikus kérdésre válaszolva, Szili Katalin házelnök elmúlt hetekben tett nyilatkozataival kapcsolatban.
A százfős hallgatóság egy része kifogásolta az Országgyűlés elnökének nyilatkozatait, azt rótták fel neki, hogy nem először tesz ilyet, pedig "már nem elsőbálos kislány". Volt aki úgy vélte, hogy Szili Katalin azóta kritikusabb, mióta nem választották meg köztársasági elnöknek.
Lendvai Ildikó azt mondta: az aggodalom jogos, mindnyájan aggódnak az alacsony népszerűségi adatok miatt, de még nincs a meccs lejátszva. Attól, hogy valakit a féltés vezet, még hibázhat - fűzte hozzá. Mint fogalmazott, a politikában kalkulálni kell a kimondott mondatok hatásával is. Most összekapaszkodásra van szüksége a pártnak, ilyenkor az embernek meg kell gondolnia, jogos kritikáját kifelé hogyan fogadják - tette hozzá.
Elmondta: a hétfői elnökségi ülésen arra kérték a házelnököt, menjen el többször a testület ülésére, amelynek állandó meghívott vendége, és ott mondja el előbb a véleményét.