Ajándékozza oda szerveit!

Egyre hosszabb a szervátültetésre jelentkezők várólistája, miközben az átültethető szervek száma számottevően nem nő. A donációra hajlandó magyarok jelentős részének szervei ráadásul a transzplantációra alkalmatlanok.

"Hány veséje van önnek? Kettő? És honnan tudja?" - mielőtt gátlástalan szervkereskedők otromba belső poénjára gyanakodnánk, gyorsan tisztázzuk: a fenti fordulattal egyik sebész forrásunk azt érzékeltette, hogy ha sosem vizsgáltattuk meg, nem is tudhatjuk, hány vesével születettünk. Magyarán: egy vesével vagy fél májjal is teljes életet lehet élni, mivel az anyatermészet szerencsésen túlbiztosított bennünket. Mégis várakozási listára kerülnek az átültetésre várók, s a sorra kerülőkbe is jobbára elhunytak veséjét, máját ültetik be. Holott a hvg.hu-nak nyilatkozó orvosok állítják: volna kapacitásuk a szervátültetések elvégzésére.

A donációs kultúra terjedése az egészségügyi intézmények részéről komoly, összehangolt szervezést és mélyreható tájékoztatást, a polgárok részéről közösségi szemléletet és egészséges életmódot feltételez, s mi igazából egyikben sem jeleskedünk. A véradás ugyan meghonosodott, de a szervdonorság ennél jóval nagyobb fáradsággal, áldozatokkal jár, még akkor is, ha a kockázatokat nem tartják jelentősnek az orvosok. A pénzhiány, a mentalitásunk, az elégtelen informálás és a rosszul karbantartott testünk akadályozzák, hogy a zökkenőmentes és gyors szervátültetések országa legyünk.

Veseátültetés © Végel Dániel

A hazai viszonyok egyik jó példája az őssejtlevétel. Pár százezer forintért az erre szakosodott vállalkozások lefagyasztják és tárolják gyermekünk köldökvér-őssejtjét, csak éppen azt nem tudjuk még, mihez kezdünk majd vele. Jelenleg a köldökvér őssejtek igazolt gyógyító felhasználási módja a vérképző rendszer betegségének esetén a vérképzőrendszeri őssejtek pótlása. "A kisgyermekkorban jelentkező betegségnél a lefagyasztott őssejt is magában hordozhatja az erre való hajlamot, míg ha felnőtt korban jelentkező kórral találkozunk, a tárolt őssejt mennyisége bizony kevés lehet majd" - ecseteli lapunknak Rajczy Katalin, az Országos Vérellátó Szolgálaton belül működő Magyar Csontvelődonor Regiszter vezetője az átgondoltság hiányát. Persze elismeri, hogy az őssejtkutatásban hihetetlen potenciál rejlik, de hozzáteszi: még nem ismert, hogy az őssejtpótlás során a köldökvérben levő őssejt  a felnőtt korban is kinyerhető őssejthez képest miben is jelent igazi előnyt. 

A köldökvér őssejteket több értelme volna a külföldön már igen, de idehaza még nem létező közösségi őssejtbankokban elhelyezni. Egy leukémiás gyereknek így könnyebben találnának olyan donort, amelynek vérképző sejtjei az övéhez leginkább hasonlító szöveti antigén struktúrával rendelkeznek, ilyenformán nagyobb eséllyel transzplantálhatók. A köldökvérőssejtek ráadásul toleránsabbak, s így a donorkiválasztás során olyan donor is választható, amelynek szöveti antigénjei nem teljesen azonosak a betegével.

A Szent László Kórházban - mint Kriván Gergely sebészorvostól megtudtuk - idén kilenc köldökvérőssejtes transzplantációt hajtottak végre, ezek közül kettő esetben a beteg testvérei (a szöveti hasonlóság esélye a testvérek esetében 25 százalék), a többi hét alkalommal külföldiek segítettek.

Azért a rosszindulatú hematológiai betegségek, leukémiás betegségek csontvelő átültetését még jellemzően nem a köldökvérőssejttel végzik, hanem felnőtt donorok véréből vagy csípőcsontjából vesznek le hozzá vérképző őssejtet. Magyarországon erre a célra valamivel több mint ötezer regisztrált, szükség esetén tehát önzetlenül a kés alá fekvő donort tartanak nyilván, míg Csehországban például két különböző listán 20-20 ezer felajánlkozót tartanak nyilván. (Az egész világon nagyjából 12 millió csontvelődonor várja a bevetést.) A húszezres donorszám volna a hazai célkitűzés is, ám ezt széleskörű, mélyreható információs tevékenységgel, s nem valamifajta gyors kampánnyal kell elérni - hangsúlyozza Rajczy Katalin. Az önkéntes csontvelődonornak jelentkezőktől előbb vért vesznek, majd néhány alapvizsgálat elvégzése után (vírusvizsgálat, szöveti tipizálás) rögzítik őket az adatbázisban. Ha azonban velük szöveti hasonlóságot mutató beteg bukkan fel, a vizsgálat újabb lépcsőit a korábbinál részletesebben végig kell folytatni, s csak a szöveti azonosságot mutatók válnak donorrá. Már ha ők is akarják: sokan az "éles bevetés" előtt meggondolják magukat és visszalépnek. (A köldökvér nem lép vissza! - mondja erre egyik sebészünk.) A kapkodó és elégtelen toborzókampánnyal inkább az alulinformált, nem igazán elkötelezett önkéntesek számát lehetne felduzzasztani ideig-óráig - figyelmeztet Rajczy Katalin. A közösségi őssejtbank nagyobb esélyt adna a kisebbséghez tartozó betegeknek is; mivel legtöbb csontvelődonor kaukázusi típusú ember, az egymáshoz hasonló szöveti antigén struktúrájú kisebbségek (pl. a romák) nehezebben találnak regisztrált szervadományozót, s anyagi helyzetük jellemzően a saját célú őssejtraktározást sem teszi lehetővé.

Azt a hazai törvényi szabályozás szerencsére nem engedi, hogy megélhetési célból ajánljuk fel szerveinket, az azonban már kevésbé megnyugtató, hogy bár az önkéntes donorok költségeit az állam viselné, az ezt rögzítő törvényi paragrafushoz máig nem rendeltek végrehajtási utasítást. Az az önzetlen csontvelődonor, aki vizsgálatokra utazik a fővárosba, valamint őssejtlevételre több napra kórházba fekszik, hogy egy - adott esetben - vadidegen életén segítsen, még arra nem számíthat, hogy a vonatjegyét automatikusan téríti az állam. (Azért van, aki belead: a Démétér Ház Alapítvány például a csontvelő-transzplantációra vállalkozó donorokat segíti.)