A hét elején jelentette be hozzátartozójuk az 53 éves férfi és 9 éves kislánya eltűnését. Kiderült, hogy az eltűnt apa jelentős összeget kölcsönzött egyik ismerősének, egy 23 éves ózdi fiatalembernek. A két áldozatot az egyik városszéli ipari telepen találták meg: a gyanú szerint az adós oda csalta a férfit, aki kislányával érkezett a találkozóra, majd egy – egyelőre azonosítatlan – lőfegyverrel mindkettejükkel végzett.
A kettősgyilkossággal gyanúsított fiatalembert 24 órán belül, csütörtökön elfogták az ügybe addigra bekapcsolódott megyei rendőrkapitányság munkatársai. Őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kettős gyilkosság Ózdon, gyereklány az egyik áldozat
Egy 9 éves kislány és édesapja holttestét találták meg a nyomozók egy ózdi gyártelepen, gyilkosuk feltehetően tartozás miatt végzett mindkettejükkel – tudta meg a HavariaPress.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak.
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Hétfőn dönt a mentelmi bizottság Magyar Péter, Seszták Miklós és Hankó Balázs ügyéről
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.