Az írás szerint a paktum fejezné ki a nemzeti konszenzust az euró bevezetésének, a nyugdíjak jövőbeli finanszírozásának és a közkiadások reformjának menetrendjéről. A kormányfő javaslatára az ellenzék hűvösen reagált. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azzal vádolta a kormányt, hogy új megszorító csomagot készít elő a lakosságnak. Ez szerinte csak annak a politikának a folytatása lenne, amely az országot válságba sodorta.
Orbán Viktor a csúcson © Stiller Ákos |
A nemzeti csúccsal foglalkozott az AFP francia és a Reuters brit hírügynökség is, de értékelések helyett inkább csak ismertetve a legfontosabb felszólalásokat. Az AFP egyebek között kiemelte: Gyurcsány Ferenc szerint a mostani körülmények között lehetetlen végrehajtani az előirányzott adócsökkentéseket, s Gyurcsány "szenzációsnak" nevezte, hogy ezzel a munkaadók képviselői egyetértenek. A hírügynökség megemlítette, hogy a kormányfő komolynak minősítette az ellenzéki MDF javaslatát a szociális kiadások átstrukturálásáról, s üdvözölte Orbán Viktort, illetve az SZDSZ-t is egyes javaslataik kapcsán.
Demján Sándortól, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökétől a francia hírügynökség például azt idézte, hogy a legelső dolog a kiadáscsökkentés, a fizetőképesség fenntartása, s csak ezt követően lehet gondolni az adócsökkentésre.
Simor Andrásnak, a jegybank elnökének beszédéből pedig többek között azt emelte ki, hogy a pénzügyi válság kihívásaira csak az adhat megoldást, ha a magyar gazdaság sérülékenysége csökken az euró bevezetése, a gazdasági növekedés újraindítását célzó versenyképesség-emelés és a jóléti kiadások jelentős csökkentése révén.
A Reuters brit hírügynökség szintén Simort idézi, mégpedig azt a kijelentést, hogy Magyarország egy évvel korábban kikerülhet az EU túlzott deficiteljárása alól, mint ahogy azt a konvergenciaprogramban vállalta (azaz már jövőre, tehát egy évvel a tervezett céldátum előtt a GDP 3 százaléka alá csökkentheti államháztartási hiányát.)