A híd Budára vezető oldalának leállósávjában leállt egy gépkocsi, amiből két ember kiszállt és az autó mellett megálltak. Egy, a hídra felhajtó személygépkocsi ugyanakkor nem sorolt be a baloldali forgalmi sávba, hanem a leállósávban haladt, s ekkor sodorta el az ott álló két embert. A másik személy állapotáról egyelőre nincs információ. A híd Budára vezető oldalát teljes szélességében lezárták, a helyszínelés jelenleg is tart.
Halálos gázolás a Megyeri hídon
Egy ember életét vesztette szerdán késő este a Megyeri hídon, amikor egy arra haladó autó a leállósávban elsodorta - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül” – élőú
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerekről tudom, hogy nekünk köszönhetően úszták meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.