A brutalizmus a XX. század szinte legbeszédesebb építészeti irányzata: a különböző politikai és társadalmi rendszereken átívelve teremtett közös urbanisztikai nyelvet. Az Egyesült Államok és Nyugat-Európa nagyvárosaiban éppúgy megjelent, mint a szocialista országok lakótelepeinek, egyetemi központjainak és középületeinek formáiban, miközben a függetlenné vált afrikai államok is a modernitás kifejezésére, és lakhatási problémák megoldására alkalmazták.
A sokféle környezetben az építészet hasonló kérdésekre keresett választ:
miként lehet gyorsan, nagy léptékben és korszerű technológiákkal építeni, hogyan teremthető új közösségi infrastruktúra, és miként válhat egy épület a társadalmi átalakulás jelképévé?
A Kovács Dániel és Sebestyén Ágnes Anna kurátori munkáját dicsérő kiállítás mindemellett magyar építészek hazai és nemzetközi munkásságán keresztül azt is vizsgálja, hogyan alakult ki és terjedt el a brutalizmus, milyen helyi sajátosságokat vett fel, és miért vált az építészettörténet egyik legtöbbet vitatott irányzatává.