Az SZDSZ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a forradalom idején valóban tudtak egymásra figyelni a különböző politikai beállítottságú emberek, erre legközelebb talán csak a rendszerváltáskor volt példa. Mai bajaink abban a magyar hagyományban gyökereznek, hogy nem tudjuk megérteni egymást, és mély a gyűlölet a különböző politikai erők között.
Fodor kijelentette: az SZDSZ-nek az a dolga, hogy képviselje azt a józanságot, azt a kiegyensúlyozottságot, amelyre 1956 kell, hogy megtanítson minket. Megjegyezte: a szembenállás nem tud máshová vinni, csak a mocsárba. A pártelnök azt mondta, a szabad demokraták számára 1956 mást is jelent, mert az SZDSZ nem lett volna, ha nem lettek volna alapítóik között azok az egykori 56-osok, akik segítették a rendszerváltozást.
Az egykori 56-os halálraítélt, volt szabad demokrata, jelenleg szocialista képviselő, Mécs Imre levelét felesége, Magyar Fruzsina olvasta fel. Az ott nyugvó egykori bajtársaihoz szóló levélben Mécs Imre - aki egy vidéki megemlékezésen vesz részt - azt írta, hogy harcukat megharcolták, kiharcolták a rendszerváltozást és létrehozták a magyar történelem első igazi demokratikus jogállamát. Ma viszont hiányzik az, ami bennük megvolt, az egymás iránti bizalom, az önzetlenség és a tényleges, nem handabandázó hazaszeretet.
Göncz Árpád levelét Fodor Tamás színművész, az SZDSZ egykori képviselője olvasta fel. A volt köztársasági elnök arról írt: az ünnepeknek, a forradalmaknak az a közös sorsuk, hogy az utókor alakítja történeteiket és történelmüket. Éppen ezért az a legfontosabb, "hogy elmondjuk, 1956 nem kisajátítható, szellemisége, tartalma összetettebb annál, hogy bárki is jogosan magához ragadhassa. 1956 az ország közös ügye volt, és az is kell, hogy maradjon" - írta Göncz Árpád. A volt államfő szerint 1956 üzenete már nem az akkor kitűzött célokban keresendő, hanem az akkor és ott megvalósult magatartás, az az összefogás kell, hogy példát mutasson.
Október 23. azt jelenti, hogy érdemes volt harcolni, hiszen ennek a harcnak lett eredménye a független, demokratikus és szabad Magyarország, a forradalom pedig azt üzeni, hogy védenünk kell a megszerzett szabadságot - fogalmazott levelében Göncz Árpád.
Fodor: mai bajaink a gyűlölet hagyományában gyökereznek
A demokráciát, a szabadságot és a nemzeti összefogást jelenti 1956, ez az az üzenet, amely a mának is szól - mondta az SZDSZ megemlékezésén a Kozma utcai temető 301-es parcellájánál Fodor Gábor.
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
Magyar Péter sajnálja, ha a lelkesedése okozta kommunikációs hibák hozzájárultak Polgár Judit döntéséhez
Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését
Magyar Péter rapid játszmát játszott – Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján
Török Gábor Polgár Judit döntéséről: ez bizony az új kormány első kudarca
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni
Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek az állatkínzás miatt tett feljelentéséhez
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Eddigi legnagyobb bankfelvásárlásáról állapodott meg az OTP
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.