Az ismertetett kiadáscsökkentő lépésekről László Csaba úgy vélekedett, hogy ezek nem tartós megoldások, a strukturális reformokra továbbra is szükség van. Elmondta: az adók terén jó lenne megmenteni azokat a korábban tervezett intézkedéseket, amelyek nem csökkentik a költségvetési bevételeket, ám jelentősen megkönnyítenék a vállalkozások életét.
Az adórendszeren belüli átcsoportosításban László Csaba szerint nincs annyi tartalék, hogy azzal érdemi adócsökkentést lehetne megvalósítani, ehhez jelentős kiadáscsökkentésre volna szükség.
Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója pozitívan értékelte annak felismerését, hogy olyan mértékű legyen a hiány, amit finanszírozni tud az ország. Jónak tartotta, hogy a költségvetési tervezet ténylegesen csökkenő gazdasági teljesítményre épül, s emellett 2,6 százalékos hiányt céloz meg.
A szakértő kiemelte: a mostani körülmények között különösen fontos, hogy olyan államháztartási hiányt vázoljon fel a kormányzat, ami belső forrásból finanszírozható.
Szakértői vélemények Gyurcsány bejelentéséről
A GDP 1 százalékos visszaesése reálisabb forgatókönyv a korábbiaknál, a kiadások csökkentése pedig mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a bizalom visszatérjen - mondta László Csaba, a KPMG adópartnere, volt pénzügyminiszter Gyurcsány Ferenc miniszterelnök keddi bejelentéseire reagálva.
Rogán Antal ügyvéd barátja eladta meghatározó vállalatát
A Fidesz választási vereségét követő napokban is milliárdokat osztott ki Hankó Balázs minisztériuma
BYD: Teljesen kamu a hatósági ellenőrzés, semmi nem történt Szegeden
Forsthoffer Ágnes Sulyok Tamással találkozott a Sándor-palotában
Sulyok Tamás a hivatal munkatársainak felkészültségét dícsérte a találkozón.
Romsics Ignác történésszel találkozott Magyar Péter és Ruff Bálint
Itt vannak a felvételi ponthatárok
Rekordmennyiségű diák jelentkezett egyetemi képzésre, este nyolc órakor kiderült kit, hova vesznek fel.
eduline.hu Felvételi 2026: itt nézheted meg az összes ponthatárt egy helyen
Mennyibe kerül ma egy gyerek nyara?
Videós riportunkban ennek jártunk utána.
Annál is nagyobb nyomás alatt vannak az üzemanyagárak, mint amitől eddig tartottak
Állami cégnél kapott munkát a Nemzeti Védelmi Szolgálat leváltott főigazgatója
A volt TEK-es Hajdu János egyik helyetteséből pedig megyei rendőrkapitány lett.
Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában
Magyar Péterék felülvizsgálnák az Állami Számvevőszék működését, mire a szervezet jelezte: ez nem így működik
Petri Lukács Ádám: Bűnösök közt bűnös, aki bűnös
Meglepő összefüggést találtak a levegőszennyezés és az elhízás között
Zivatarok rondítanak bele a nyárba, veszélyjelzést adtak ki a keleti országrészre
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
Trump: Szaúd-Arábiának el kell ismernie Izraelt a nukleáris megállapodáshoz
Az amerikai elnök azt akarja, hogy az olajhatalom csatlakozzon az Ábrahám-egyezményekhez.
Vígan üzemel a náci kocsma Budapesten, a rendőrség egy éve nyomoz
Önkényuralmi jelkép használata miatt indult eljárás.