"Lehetett a kiváltó ok fajgyűlölet, vagy akár roma és roma közötti ellentét. Ám azt nem tudom elképzelni, hogy Tatárszentgyörgyön bárki képes lett volna ilyen szörnyűségre. Nem állítom, hogy nincsenek olykor kisebb feszültségek a roma és magyar lakosok között, de olyan indulatok nem feszülnek az emberekben, melyek egy efféle leszámolást kiválthattak volna" – mondta Berente Imréné.
A polgármester szerint a gyilkosság áldozatait mindenki normális életvitelű, békés családként ismerte. Nem tudnak róla, hogy uzsorások hálójába kerültek, vagy ellenségeik lettek volna. Éppen ezért olyan megdöbbentő, ami történt – mondta, hozzátéve, hogy bíznak a nyomozás sikerében, hiszen mindenkinek az jelentene megnyugvást, ha mielőbb rendőrkézre kerülnének a felelősök.
Horváth Lídia, helyi cigányönkormányzat elnökhelyettese elmondta: az idén ez már nem az első támadás cigány családok ellen Tatárszentgyörgyön. Január 5-én saját házának melléképülete gyulladt ki eddig tisztázatlan körülmények között. Az ügyben még nem zárult le a nyomozás. Az asszony azonban indítékként kizártnak tartja a cigányok közötti ellentétet. "Ismerem valamennyiüket, nagyon összetartó családok laknak ezen a környéken" – fogalmazott.
A meggyilkolt férfi édesapja szerint nyilvánvaló, hogy ez a támadás kifejezetten a cigányok ellen irányult. "A fiam és a családja ugyanis nem ártott senkinek. Egyszerűen csak könnyű célpontok voltak, hiszen ők laktak a cigánysor végén, a legvédtelenebb helyen" – mondta Csorba Csaba.
A polgármester szerint nem helybéli gyilkolt
Elképzelhetetlen, hogy Tatárszentgyörgyön helyi lakos képes lett volna elkövetni a "kivégzéseket" – nyilatkozta hétfő este az MTI-nek a település polgármestere annak a kettős gyilkosságnak az ügyében, melynek a Pest megyei település cigánysorán egy ötéves kisfiú és édesapja esett áldozatul.
Újabb front sejlik fel a Legfőbb Ügyészségen dúló totális háborúban
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak.
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Hétfőn dönt a mentelmi bizottság Magyar Péter, Seszták Miklós és Hankó Balázs ügyéről
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.