A bíróság társtettességben, csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. Az asszony egy év nyolc hónap, a fiú egy év, a lány egy év két hónap börtönbüntetést kapott, amelyek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették.
Az ítélet szerint 2008. október 1-jén a harmadrendű vádlott, a lány, 9 óra után vitte el a szeged-kiskundorozsmai óvodába négyesztendős kishúgát. A lány és az óvónő között szóváltás alakult ki, mert a pedagógus figyelmeztette a vádlottat az ismételt késésre, és kérte, hogy a gyerek időben érkezzen a foglalkozásokra. A lány kishúgával együtt hazatért, és elmondta a történteket édesanyjának és bátyjának, majd úgy döntöttek, hogy vélt sérelmüket megtorolandó, visszamennek az óvodába.
A csoportszobába belépve, a vádlottak trágár szavakkal illették, szidalmazták a sértettet, s az asszony két alkalommal tenyérrel arcon is ütötte az óvónőt. A harmadrendű vádlott is támadólag lépett föl, bátyja pedig megakadályozta, hogy a közelben tartózkodó dajka kolleganője segítségére siethessen. A szidalmazással és ordítozással a vádlottak csak a többi óvodai alkalmazott felszólítására hagytak föl. Távoztában az elsőrendű vádlott még megöléssel is megfenyegette a sértettet. A szobában tartózkodó három-négyéves, többségükben csak egy hónapja óvodába járó gyerekek megijedtek, sikoltozni és sírni kezdtek.
Kádár Gábor bíró az ítélet indoklása során elmondta, a tárgyalás során nem tapasztalta a megbánás tanújelét a vádlottaknál. Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlottak és védőjük enyhítés, illetve felmentés érdekében fellebbezést nyújtottak be.
A bíró az egyik tanú, a másodrendű vádlott barátnőjének vallomása kapcsán az ügy iratait hamis tanúzás megalapozott gyanúja miatt továbbítja a Szegedi Nyomozóügyészségre. A fiatal lány vallomásában azt állította, jelen volt az esetet kiváltó szóváltásnál, s az óvónő elzavarta a kislányt és nővérét. Ezt a vallomást azonban az eljárás más adatai nem támasztották alá.
Nem bánták meg tettüket az óvónő bántalmazói
Egy év nyolc hónap és egy év közötti felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta első fokon a Szegedi Városi Bíróság szerdán azt a három személyt - egy asszonyt, valamint fiát és lányát -, akik tavaly tucatnyi kisgyerek előtt bántalmaztak munkahelyén egy óvónőt.
Hősiesen küzdött Haiti, de végül kikapott Skóciától
Nem bírt egymással Brazília és Marokkó
A 70 százalékos labdabirtoklás is kevés volt, 2–0-ra győztek az ausztrálok a törökök ellen
Az elillanó német varázst próbálnák kihasználni az afrikaiak és a történelem legkisebb vb-nemzete – bemutatjuk a foci-vb E csoportjának csapatait
Németország leiskolázná az újoncot, Japán a legnagyobb sztárja nélkül küzd Hollandia ellen
A texasi republikánusokat nem hozta lázba a foci-vb
Az angol válogatottnak tornádóveszély miatt kellett fedezékbe húzódnia
A foci-vb kabalafiguráinak öltözve razziáztak a perui rendőrök
Van, ami a közös a mexikói és a magyar konyhában: a gyógyító húsleves – Yazmin Salazarral, a Pajta mexikói séfjével beszélgettünk
Szorongás, teljesítménykényszer, szerhasználat – az új generációs függőségek vajon veszélyesebbek, mint az alkohol?
Németország–Curacao a focivébén – 7–1 (ÉLŐ)
Kezdik kapiskálni a németek, miért kékült be a volt NDK egész területe
Öt forgatókönyvből ötször elverték a NATO-t – így válik hadiipari exportőrré a háborúban edződő Ukrajna
Der Standard: Hogyan állítja helyre Magyar Péter a jogállamot úgy, hogy ne érje az a vád, hogy befolyásolja az igazságszolgáltatást?
Egy kutatás megmutatta, hogy valójában mikor roppant össze a Fidesz
Trump Putyinnal és Zelenszkijjel is beszélt telefonon, és közölte, kész „hatni” Európára
A honvédségi szállítógép rámpájáról fotóztuk végig, ahogyan felvonul a magyar légierő krémje
Közpénzből magánrepülőzött Gulyás Gergely, több mint 5 millió forintba került az út
„Ennél tényleg nincs lejjebb” – válaszolta Magyar Péter a Fidesz felszólítására
A Fidesz követeli, hogy Magyar Péter ne hozzon létre migránstáborokat, miután a miniszterelnök bemutatta, hogy a Fidesz-kormány menekülttábort készített elő Vitnyéden
Orbán röpiratát kritizálja a Fidesz politikusa
Ukrán pénzszállító: súlyos hiányosságokat állapított meg egy belső NAV-vizsgálat
Frissült a radnaimark.hu: cica és a Tisza-alelnök választókerületének hírei várják a látogatókat
Eldőlt: Svájc nem fog az ország népességének maximalizálásával küzdeni a bevándorlás ellen
Mi alapján lehet megmondani, ki fog balesetezni az utakon?
Másodszor is megvettük a Metallica kapitalizmusát – Szél Dávid koncertkritikája
Nálunk is megdöntötte minden idők nézőszámrekordját a Metallica
Karafiáth Orsolya: Nem szeretem a gyalulást, miközben pontosan tudom, hogy azonnali beavatkozásra van szükség
Borbély Alexandra: Nagy Ervin új munkahelye meglepő okból generál párkapcsolati feszültséget
Meghalt egy hatéves kislány Átányban, miután rádőlt egy betonoszlop
A gyerekek egy ház kerítése mellett állva szedtek gyümölcsöt, amikor egy mintegy 200 kilogrammos betonoszlop a kislányra dőlt.