Ahogy a legtöbb konyha átalakul, amikor kiszakad saját földrajzi és kulturális közegéből, úgy a mexikói gasztronómia is egészen más arcát mutatja Magyarországon. A kínai, az indiai vagy a mexikói konyha, amelyet itthon ismerünk, legtöbbször egy szűrőn átpasszírozott változat: a befogadó közeg ízléséhez, alapanyag-kínálatához és elvárásaihoz igazított értelmezés. Ritkán van alkalma az embernek olyat enni, amit tényleg az adott országban fogyasztanak a mindennapokban.
Néhány héttel ezelőtt Yazmin Salazar és Akács István vendégfőzésre érkezett a budapesti Todo Mexican Kitchen konyhájára, ahol belekóstolhattam azokba az autentikus mexikói ízekbe, amelyeken Yazmin felnőtt. A rákból készült aguachilével kísért tacos dorados, a taco campechano és a sope de picadillo mind olyan fogások, amelyeket hiába keresnénk Budapest mexikói éttermeinek étlapjain. Egy konyha valódi személyes emlékei ezek.

Yazmin Salazar többek között ezeket az emlékeket emeli be a Pajta menüjébe, ahol harmonikusan sorakoznak egymás mellett a magyar és nemzetközi alapanyagok, eljárások. Yazmin eredetileg pár hónapos továbbképzésre érkezett Magyarországra, végül pedig az ország egyik legjobb éttermének, a Michelin-csillagos őriszentpéteri Pajtának lett a séfje, Akács Istvánnal az oldalán. Ez élete első interjúja, de egész biztosan nem az utolsó.
Hogyan vezetett az utad Mexikóból Magyarországra?
Jalisco állam közepén, Lagos de Morenóban nőttem fel, aztán Puerto Vallartában dolgoztam séfhelyettesként, ahol az étterem HR-ese egy nap megkérdezte: el akarnék-e jönni egy továbbképzésre Magyarországon a nyáron. Bevallom, először nem tudtam, hol van Magyarország, meg kellett néznem a térképen. Nem az a típus vagyok, aki mindent előre eltervez vagy utánanéz dolgoknak, inkább fejest ugrok az ismeretlenbe. Rögtön igent mondtam. Elvárások nélkül jöttem, abszolút nyitottsággal. Utazni akartam, előtte sose jártam Európában, és azt éreztem, hogy ez jó kezdet lesz. Három hónapos volt a képzés, nem gondoltam, hogy aztán egy egészen másik élet lesz belőle.
Mi történt a továbbképzés után?
Jó kaland volt Magyarország, ráadásul megismerkedtem Akács Istvánnal. Akkor még nem gondoltam, hogy a találkozásunkból kapcsolat lesz. A nyár végén hazamentem. Beszéltünk időközben, és megegyeztünk abban, hogy októberben meglátogat. Aztán tényleg ott volt, és végül nem csak látogatóba érkezett. Minden más ezután már történelem. Mindketten Mexikóban dolgoztunk egy darabig, és gondolkodtunk, hogyan tovább. De még ekkor sem volt egyértelmű, hogy Magyarország lesz a cél, inkább olyan helyben gondolkodtunk, ahol mindketten érvényesülni tudunk a nyelvtudásunkkal. Elkezdtük küldeni az önéletrajzokat mindenfelé – de kevés válasz érkezett.

Hogy került képbe a Pajta?