Ma reggel 8-kor megkezdődött a 2009-es érettségi. A mai napon a diákoknak a magyar nyelv és irodalom feladatsor három feladatából kellett választaniuk.
|
|
A szövegalkotási feladatoknál Spiró Györgynek az irodalomolvasás és az írás mai helyzetéről szóló véleménye mellett vagy ellen érvelhettek a diákok, vagy választhatták Lázár Ervin Csapda című novellájának értelmezését. A feladatok között szerepelt továbbá sajtóinformációk szerint Petőfi Sándor: Ivás közben és Vörösmarty Mihály: Keserű pohár című bordalának összehasonlító elemzése. A diákoknak emellett középszinten Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora című művéhez kapcsolódó szövegértési feladatot kellett megoldaniuk.
Emelt szinten műértelmezési feladatként Tóth Árpád Erdő című versét kellett elemezni. A diákoknak emellett reflektálniuk kellett egy harmincas évekbeli kritikus idézetére, amely arról szól, az olvasók hogyan fogadják be az elolvasott műveket. Szövegalkotási feladatként arról a jelenségről kellett írni érveket és cáfolatokat felsorakoztatva, hogy a fiatalok napjainkban mennyi időt töltenek el bevásárlóközpontokban. Az oktatási tárca a feladatokról szóló tájékoztatást kora délutánra ígérte.
További részletek az Eduline.hu-n!


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Calicifertőzés Veszprémben, elrontott ballagás »
A gyújtogatás sem kizárt a zamárdi tűzvészben »











