Az első tesztek péntekre virradó éjjel kezdődtek meg a 2-es metróvonal alagútjában, ez volt az első eset, hogy a szerelvény kísérő jármű nélkül közlekedett. Ezek során a szakemberek nem mértek a megengedettnél nagyobb oldalirányú elmozdulásokat, így a tesztek sikeresen végződtek.
A kétlépcsős komfortteszteken a szakemberek az új metrókocsik horizontális és vertikális elmozdulásait vizsgálják, vagyis azt, hogy az új szerelvény nem rángat-e menet közben oldalirányban a síneken. Ezt a pénteki üzemzárás után egy újabb próbafutás követi, amelynek során a szakemberek már a szerelvény maximális sebessége mellett is tesztelik a szerelvényeket.
Vizsgálták már korábban - Budapesten és a gyártó franciaországi bázisán is - az új szerelvények hajtás- és fékrendszerét, gyorsulását és lassulását, fedélzeti kényelmi és utasinformációs rendszereinek működését, az irányítórendszerekkel való kompatibilitást. Emellett elvégeztek egy rendkívül intenzív, 14 ezer kilométeres tartóssági tesztet is, 800 méterenkénti megállással és ajtónyitással, eközben mérték a szerelvények belső és külső zajszintjét is.
A BKV és az Alstom Transport 2006. május 30-án írta alá az M2 és az épülő M4 metróvonal új szerelvényeinek tervezésére, gyártására és szállítására vonatkozó szerződést. A 2-es metróvonalra az Alstom 22 darab, egyenként 5 kocsiból álló szerelvényt, a most épülő 4-es vonalra pedig 15, egyenként 4 kocsiból álló teljesen automata metrószerelvényt gyárt, mintegy 65 milliárd forint értékben.
Egyelőre jól vizsgáznak az új metrókocsik
Sikeresen teljesítette az első komfortteszteket a Metropolis típusú metrószerelvény, az új metrókocsik Budapesten a 2-es metró vonalán közlekednek majd, várhatóan ez év decemberétől - tájékoztatott a Fővárosi Önkormányzat, a BKV és a gyártó Alstom cég pénteken.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.