Orbánéktól félve engedték el Gyurcsányék a devizahitelezést

Míg Orbán Viktor 2006-ban megbocsátandó bűnnek tartotta a lakosság eladósodását, addig a devizahitelezési boom idején az országot vezető Gyurcsány Ferenc tartott a kockázatoktól. Ennek ellenére a 2002 és a 2008 közötti kormányok szinte semmit nem tettek a devizahitelezés leállításáért, mert attól tartottak, hogy a lakosság haragudna, ha megfosztanák az olcsó hitelektől. A jegybankelnökök szerint közvetett módon a katasztrofális gazdaságpolitika szolgáltatta ki a fogyasztani akaró polgárokat. A cikksorozatunk második része a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány felelősségét firtatja.

„Nem tenne jót, ha a lakossági szektor devizában történő eladósodása megugrana. Egyrészt a devizahitel felvétele lényegesen több kockázattal és extra költségekkel jár, ami az alacsony kamatokban nem tükröződik. A devizahitelnél számolni kell az adott devizakamat változásával, vagy az árfolyamkockázattal. Például a forint árfolyamának 10 forintos gyengülése 5-6 százalékkal növelné a törlesztőrészletet. (…) Másrészt azért sem célunk, hogy a devizában történő eladósodást segítsük, mert ez az ország működésének finanszírozását veszélyeztetné” – írta a kormányzati portálon egy fórumbejegyzésében 2005 decemberében Gyurcsány Ferenc, miért tart a devizahitelezés elszabadulásától. Az akkori miniszterelnök egy közgazdász levelére reagált ebben a formában, aki azt javasolta, hogy a költségvetésnek túl nagy terhet jelentő lakástámogatási rendszer kiváltására váltsák át a forinthiteleket devizaalapú kölcsönökre.

Nemcsak a korábbi kormányfő, hanem a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a nemzetközi pénzügyi szervezetek (többek között a Nemzetközi Valutaalap – IMF) is számoltak azzal, hogy a 2003-2004-ben felfutott, majd egy évvel a válság begyűrűzése előtt csúcsra járatott devizahitelezés óriási kockázatot hordoz mind a lakosokra, mind az országra. 2008 októberében már az ország devizakitettsége elérte a 14 ezer milliárd forintot, amiből több mint 5 ezer milliárd a háztartások adósságából adódott.

Ez annyira kiszolgáltatottá tette az országot, hogy csakis az IMF közbeavatkozása, a 25,1 milliárd dolláros kölcsöne mentette meg a csődtől. Hiába látták a kockázatot már évekkel korábban a kormányzati és felügyeleti szervek, néhány erőtlen kivételtől eltekintve nem avatkoztak közbe. A különféle jogosítványokkal rendelkező három szereplő (MNB, PSZÁF, Pénzügyminisztérium) azóta is egymásra mutogat, miközben az egymással versengő, az évek alatt egyre kockázatosabban hitelező bankok és a lehetőségein felül fogyasztó lakosság is felelős a hitelezési boomért. (A devizahitelezés felfutását elemző sorozatunk első részét, a pénzintézetek és a lakosság felelősségét vizsgáló cikkünket itt olvashatja.)

„Nem kell a kormány nyakába varrni”

„Nagyon sok mindent hitelre vásárolnak meg, ráadásul gyakran devizahitelre vásárolják meg, ami érzékeny dolog, mert össze van kötve a forinttal, és hogyha a forint erős, akkor a devizahitelt könnyen lehet törleszteni, ha a forint meg gyengül, akkor 8-10 ezer forinttal is megnőhet a törlesztőrészlet. Ez igaz a lakásokra, de most már a tartós fogyasztási cikkekre is. Eléggé el vagyunk adósodva, de ez a magyar emberek döntése volt, tehát ezt nem kell a kormány nyakába varrni. Ez a magyar családok egyfajta életstratégiájából következik” – ezt már Orbán Viktor mondta 2006 áprilisában a Magyar Televízió reggeli műsorában.

Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc - nem léptek időben Fotó: Túry Gergely

Az akkor ellenzékben lévő Fidesz elnöke is látta tehát a kockázatot, ám úgy gondolta, hogy ebben nem terheli felelősség a szocialista(-szabaddemokrata) kormányt. A válság begyűrűzése után, kormányra kerülését követően már másképp gondolja a Fidesz: a rögzített árfolyamú végtörlesztést a parlamentbe beterjesztő párt szeptemberben albizottságot állított fel a felelősség kivizsgálására. A testületet viszont nem a gazdasági szakpolitikusokból álló gazdasági bizottság, hanem a jogi kérdésekkel foglalkozó alkotmányügyi testület mellett hozta létre, élére pedig Papcsák Ferencet választották. Ezt az MSZP-s tagok több alkalommal is úgy értékelték az eddigi üléseken, hogy a Fidesz jogi felelősségre vonást készít elő, miközben öt évvel ezelőtt épphogy nem tartotta felelősnek Gyurcsány első kabinetjét.

Ha nem is jogi, de politikai felelősség mindenképpen terheli a 2002 és 2008 közötti kormányokat, amiért nem állították meg, vagy legalább is nem fékezték a devizahitelezést – derül ki a jegybankelnökök és az adott időszak pénzügyminisztereinek októberi bizottsági meghallgatásából. A pénzügyi szektor helyzetét a leginkább ismerő, a napi pénzmozgásokba, mérlegekbe belelátó MNB 2001-től folyamatosan jelezte stabilitási jelentéseiben, hogy a bankrendszerre és a lakosságra nézve egyre kockázatosan a devizahitelek felfutása, ám sem a PSZÁF, sem a kormány nagyon sokáig nem lépett.

Harc a választók kegyeiért

Mind a korábbi jegybankelnök, Járai Zsigmond, mind Simor András, az MNB jelenlegi vezetője hangsúlyozta a november 3-i meghallgatásán, hogy a hibás gazdaságpolitika és a nyomában járó – az államháztartás hiányát finanszírozó külföldi befektetők megnyerését célzó – magas alapkamat az egyik fő oka volt a devizahitelezési boomnak. A volt és a jelenlegi jegybankelnök is azt mondta, a költségvetési egyensúlyt felborító kormányok, az ezért támadható forint mellett az MNB nem mert kamatot csökkenteni.

Ugyanis a forinthitelek magas kamata nem tette lehetővé, hogy hosszú futamidejű, lakások vásárlására is elegendő nagyságú forintkölcsönöket helyezzenek ki a bankok. A pártállami rendszerből örökölt ügyfelei révén piacvezető OTP-vel versengő pénzintézetek viszont mindenképpen meg akarták nyerni a magyar lakosságot, amire az Ausztriából behozott alacsony kamatozású svájci frank alapú termék alkalmasnak bizonyultak.

Járai, az első Orbán-kormány 1998 és 2000 közötti pénzügyminisztere és Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a bizottsági meghallgatásán azt mondta, a Medgyessy Péter vezette kormány állította elő ezt a helyzetet, amikor megszüntette a forint- és devizahitelek kamatkülönbözetét csökkentő állami lakástámogatást. Ezzel szemben Veres János, a Gyurcsány-kabinet pénzügyminisztere azt állította, ők pont a magas alapkamatot eredményező deficitet akarták csökkenteni ezzel, mert 2002-ben 72 milliárd, 2003-ben 137 milliárd, 2004-ben pedig már 204 milliárd terhet rótt a költségvetésre az állami támogatás.

Simor András és Járai Zsigmond - ők szóltak Fotó: MTI / Soós Lajos

Az államháztartási hiány elszabadulásáért valóban felelős az első Orbán-kormány: a választások előtt, 2002 februárjában a miniszterelnök bejelentette, hogy tovább növelik a 2000-ben bevezetett támogatások nagyságát, kibővítik a támogatottak körét. A kabinet egy év alatt 3-ról 10 százalékra emelte a lakáshitelek általános kamattámogatását, ugyanakkor kezességet vállalt arra is, hogy a bankok által kínált kamat és kezelési költség együttes értéke húsz évig nem haladja majd meg a 6 százalékot. Ha valaki használta lakást akart venni, már nem kellett családosnak lennie, a kis keresetűeknek is járt a támogatás, akárhány alkalommal kérhették a hitelt. Orbán a bejelentéskor azt mondta, számításaik szerint 1,3 millió embernek kedveznek ezzel a rendszerrel.

Csakhogy a kibővített támogatási rendszer megdobta a hiányt, amire a kormányváltás után a Medgyessy-kabinet „100 napos” intézkedései, az 50 százalékos béremelés is rátett egy nagy lapáttal. 2002-ben a költségvetés hiánya megközelítette a GDP 10 százalékát, ami kényszerpályára terelte az országot.

Kapuzárási pánik

„Nagy bizalom volt a külföldi befektetők körében az ország gazdaságpolitikája irányában, és abban az időben teljesen reális forgatókönyv volt, hogy 2004-ben Magyarország tagja lesz az Európai Uniónak, 2007-ben bevezeti az eurót (…), ami folyamatos kamatcsökkenést okozott” – magyarázta a parlamenti albizottság november 3-i ülésén Járai Zsigmond, hogy milyen szempontok mentén alakították ki 2000-ben a lakástámogatási rendszert, illetve növelték a támogatások nagyságát 2002 elején. A volt pénzügyminiszter, jegybankelnök azt hangsúlyozta, ha a Medgyessy-kabinet nem tér le az egyensúlyi pályáról, az alacsony kamatok miatt kevesebbet kellett volna költeni a kamattámogatásra, tehát szerinte a rendszer fenntartható lett volna.

„Az MSZP a támogatási rendszer bevezetése után folyamatosan azt mondta, hogy ez a gazdagoknak kedvez, majd a Medgyessy az Orbánnal folytatott televíziós vitában megígérte, hogy nem nyúl hozzá a támogatásokhoz. Óriási volt az ellenkezés a szocialista politikusok részéről, amikor 2002 végén, 2003 elején felvetettük, hogy fogjuk meg a kiadásokat” – mondta a PM egyik volt, neve elhallgatását kérő munkatársa, miért vártak 2004-ig a kiigazítással. A szakember szerint Járainak nincs igaza, mert azzal, hogy az Orbán-kabinet folyamatosan bővítette a hitelfelvevők körét a kamat nagyságától függetlenül növelte az állami kiadásokat. Egyébként az Orbán-kormány is rosszul mérte fel a támogatás következményeit: 2001-ben 2,4 milliárd forintot tervezett be a kamattámogatásra, de végül az összeg több mint kétszeresét, 5,39 milliárd forintot fizetett ki.

A volt PM-es munkatárs szerint mivel hónapokig lebegtette a kormány, hogy mit tervez a támogatási rendszerrel, a lakosság a megszűnéstől tartva megrohamozta a bankokat, melyek érdekeltek voltak a hitelezés felfuttatásában: az Orbán-kormány a folyósított hitel másfél százalékát kezelési költségként odaadta a pénzintézeteknek.

A rendszer 2004-es felszámolásakor óriási volt az igény a hitelek iránt, amit a bankok a devizahitelezés felfutásával ellensúlyoztak, pedig egy, a devizahitelezés mozgatórugóit vizsgáló 2005-ös MNB-s tanulmány szerint az ezredfordulóig a hitelintézetek nem is tekintették célpiacnak a háztartásokat.

Akik tilthatták volna

Bár abban a hvg.hu által megkeresett banki szakemberek, MNB-s munkatársak, közgazdászok egyetértettek, hogy az egyensúlyi gazdaságpolitika és az alacsony kamatok jelenthették volna a legfőbb akadályt a devizahitelezés előtt, a felügyeleti szervek és a kormány szabályozói eszközökkel, törvényekkel is közbeavatkozhatott volna.

Draskovics Tibor - féltette a fejlődést Fotó: Hernádi Levente

Járai és Simor a parlamenti meghallgatásán elismerte, hogy a jegybank az írásbeli figyelmeztetések, különféle jelentések – szakszóval „verbális intervenciók” – mellett előírhatta volna a bankoknak, hogy a devizahitelek mögött nagyobb tartalékokat képezzenek, ami drágította volna a hitelezést az ügyfelek számára, azaz kevésbé lettek volna vonzóak ezek a termékek a piacon. Ezzel a lehetőséggel élt például a román jegybank, ám ennek ellenére az Európai Rendszerkockázati Tanács 2011-es jelentése szerint Románia hasonló helyzetben van: ott is 60-70 százalék körül van a devizahitelek aránya.

„Ez a megoldás nagyon egyszerűen kijátszható: elég, ha másutt tüntetik fel a devizaforrást” – mondta a hvg.hu-nak egy neve elhallgatását kérő jegybanki forrás. Ráadásul – fejtette ki Simor november 3-i meghallgatásán – az MNB 2009-ig nem is ellenőrizhette a bankok mérlegen kívüli ügyleteit, tehát nem is látott rá, hogy hozzák be a hitelezéshez szükséges valutát, amihez nagyobb tartalékot lehetett volna előírni.

A kockázatokra már 2004 októberében figyelmeztető PSZÁF-nak már nagyobb volt a mozgástere. Javasolhatta volna a Pénzügyminisztériumnak az árfolyamkockázat szempontjából fedezetlen hitelek betiltását vagy limitálását, a magasabb tőkeképzés megállapítását, a hitelközvetítő ügynökségek és a bankok kapcsolatának szigorú vizsgálatát, vagy a túlzottan rövid források tiltását (a pénzintézetek 2-3 éves bankközi hiteleket alakítanak át 20-30 éves lakossági kölcsönökké).

Banki lobbi?

„Kormányzati tisztviselőkkel vagy PSZÁF-tisztviselőkkel folytatott beszélgetésben nekem az a benyomásom alakult ki, hogy egyrészt nem is értik a problémát. Lehet, hogy nem is akarták megérteni. Ezt azóta sem tudom magamban elrendezni, hogy intellektuálisan nem értették, vagy egyéb érdekeltségük miatt nem akarták megérteni” – mondta a parlamenti meghallgatásán Járai.

Nemcsak az első Orbán-kormány pénzügyminisztere gondolja így, a Fidesz frakciójában elterjedt nézett, hogy a kormány és a felügyelete alatt álló PSZÁF a bankok lobbizásának hatására engedte el a devizahitelezést, és állítólag erről a PM-ben jegyzőkönyvek is készültek. Bár Csányi Sándor egy 2008. februári rendezvényen elismerte, lobbizott azért, hogy a devizaalapú lakáshitelekre ne legyen állami támogatás, egyelőre semmi nem bizonyítja a fideszes politikusok feltételezését: a PM jogutódja, az NGM a cikk megjelenéséig nem válaszolt az állítólagos jegyzőkönyvekre vonatkozó kérdéseinkre.

A banki lobbi erejét mutatja, az MNB 2009-es törekvésének bukása is. Az IMF-fel folytatott zártkörű egyeztetésen a jegybank felvetette, hogy a hatékonyabb ellenőrzés érdekében a PSZÁF-ot be kellene olvasztani az MNB-be. Az MNB-nek egy volt PM-es és egy jegybanki forrás is megerősítette, hogy az ötlet ellen több nagy bank – köztük az OTP – is fellépett megakadályozva az összevonást. 2009 júniusában pedig, amikor a jegybank a szigorúbb önszabályozásra szólította fel a bankokat, a felvetése visszapattant a pénzintézetekről, ezért a PM-hez fordult. Ennek lett végül az eredménye a banki etikai kódex.

„A bankok nálam sosem jártak azért, hogy a devizahitelezést az állam segítse” – mondta az október 25-i meghallgatásán Draskovics Tibor, aki 2004 februárja és 2005 áprilisa között vezette a PM-et. Viszont a volt pénzügyminiszter azt elismerte, hogy a hitelezés visszafogása a lakásépítés leállásához vezetett volna, ami a GDP növekedést is visszavethette volna. Járai a meghallgatásán úgy becsülte, hogy a devizahitelezés évi egy százalékos GDP-emelkedést hozott.

„Ha a PSZÁF azt mondta volna, hogy a devizahitelek mögé tőketöbbletet ír elő és azzal megdrágítja a devizahiteleket, mondjuk annyira, mint a forinthiteleket, élesen szembement volna a gazdaságpolitikával, amelyik azt szerette volna, hogy a bankok lehetőleg minél olcsóbban hitelezzék a lakosság lakásvásárlását és a vállalatokat. Mi lettünk volna a gazdasági növekedés gátja” – mondta Farkas István, a PSZÁF korábbi elnöke a Magyar Narancsnak 2009 júliusában adott interjújában, milyen megfontolások vezették a felügyeletet.

Politikai kockázatok

„Nem tagadom, tartottunk a korlátozás politikai kockázataitól. Ha betiltottuk volna a devizahitelezést, akkor az ellenzék azzal jött volna, hogy elvesszük az emberektől az olcsó kamatokat és az olcsó hiteleket. De nem a magyar szabályozás hiányosságai tették kockázatossá a devizahiteleket, hanem a 70 éve nem látott világgazdasági válság” – mondta a hvg.hu-nak Veres János, a 2005 és 2009 közötti pénzügyminiszter. Veres azt is hangsúlyozta, az árfolyamok nem a Gyurcsány- vagy a Bajnai-kormány idején szaladtak el igazán, hanem a 2010-es kormányváltás után.

Veres János - félt cselekedni Fotó: Stiller Ákos

A volt pénzügyminiszterek, László Csaba, Draskovics és Veres a parlamenti meghallgatásán egybehangzóan állította, hogy a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok szigorítottak a szabályozáson, viszont a liberalizáció az első Orbán-kormány nevéhez fűződik. Mivel 2004-ben a devizahitelek thm-je alacsonyabbnak látszott, mint a forinthiteleké, ezért a Draskovics vezette PM szigorította a teljes hiteldíj-mutató számítását, majd bevezették a költségvetésnek közel 30 milliárdot hozó bankadót. Viszont a piacot felszabadító devizaliberalizációt az első Orbán-kabinet rendelte el 2001-ben, igaz, azt a szocialista pénzügyminiszterek is elismerték, hogy ez szükséges lépés volt az EU-s csatlakozás előtt.

Végül a devizahitezést 2010-ben a második Orbán-kormány tiltotta be, bár akkora a korábbi szigorításnak és a svájci frank árfolyamának elszaladása, a gazdasági válság miatt a bankok már leálltak a hitelezéssel.

Az Európai Rendszerkockázati Tanács 2011-es jelentése szerint Kelet-Európában mindössze három ország úszta meg a devizahitelezési boomot. Lengyelországban viszonylag alacsony, 40 százalékos a devizahitel-arány. Ott az MNB 2005-ös tanulmánya szerint a valutalapú kölcsönök látványos felfutása azért tört meg, mert 2002-2003-ban a zlotyi 30 százalékkal gyengült, és a lakosság a saját bőrén tapasztalta meg, hogy mennyire kockázatosan ezek a banki termékek. A másik két szerencsés államban, Csehországban és Szlovákiában az utóbbi tíz évben végig alacsony kamatok mentették meg az lakosságot attól, hogy egy másik ország devizájában adósodjanak el.