"A világtörténelem legnagyobb népirtása"

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: holokauszt; Svédország; holokauszt emléknap; élet menete;

Szükségünk van jó viselkedésmintákra, amelyeknek a puszta léte harcot jelent az intolerancia és a gonoszság ellen, amelyek reményt és bátorságot öntenek belénk, s amelyek egy jobb jövő eljövetelét jelzik - mondta Per Westerberg, Svédország parlamentjének elnöke vasárnap Budapesten, az Élet menete rendezvényén.

Per Westerberg, a budai rakparton összegyűlt több ezer ember előtt úgy fogalmazott: a zsidókat mentő Raoul Wallenberg diplomata nemcsak nemzeti hős, hanem erkölcsi bátorsággal és tettrekészséggel bíró, világszerte elismert humanista. Amit tett, nemcsak az általa megmentettek és a következő nemzedékek számára fontos, hanem Svédország külföldi megítélése szempontjából is - tette hozzá.

Per Westerberg hangsúlyozta: az embermentő Wallenberg példája mindenkit emlékeztet erkölcsi felelősségére, mert "kötelességünk válaszolni a demokrácia és az emberi jogok ellen kihívást intéző erőknek, kötelességünk emberségesnek lenni".

"A világtörténelem legnagyobb népirtása"

Reuven Rivlin, az izraeli parlament elnöke videoüzenetében a világtörténelem legnagyobb népirtásának nevezve a holokausztot, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a rémtetteknek soha többé nem szabad előfordulnia, és Izrael sem engedi, hogy a Soa feledésbe merüljön.

Fotó:

Horváth János, a parlament fideszes korelnöke, akinek felszólalását többen hangos nemtetszéssel fogadták, úgy fogalmazott: "a nyilas és hitlerista világ nem a magyar nép világa volt, nem a magyar nép kívánságára mentek végbe a holokauszt borzalmai." A zord idők azonban az egész magyar népet érintették - hívta fel a figyelmet. Megemlítette, hogy ő maga is együtt dolgozott Wallenberggel. Emlékezni kellene azokra is, akik a háború alatt zsidó embereket bújtattak, tiszteletükre emléktáblát avatni, ösztöndíjat alapítani - mondta.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek - akinek beszédét többször éljenző taps szakította meg - hangsúlyozta: a kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal, a gyűlöletkeltéssel, és az indulatok szításával semmilyen vallási közösség, népcsoport ellen. Rámutatott: Jézus főparancsként tanította azt, ami ott áll a héber Biblia lapjain is: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!".

Megemlítette, hogy az Élet menete a Salkaházi Sára rakpartról indult el, ahol Boldog Salkaházi Sára katolikus szerzetesnőt azokkal a zsidó asszonyokkal és gyerekekkel együtt gyilkolták meg, akiket a rendházban rejtegetett. A bíboros kijelentette: az antiszemitizmus nem fér össze az emberséggel, mert "a Biblia szerint minden ember Isten teremtménye." Erdő Péter kiemelte: a gyűlölködés, az antiszemita, a rasszista beszéd és cselekvés mindig mérgező, függetlenül attól, hogy azt ki teszi vagy mondja. Ha ebben egyetértünk, ha ezt elismerjük - és nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is -, akkor van esélyünk. Akkor megtaláljuk azokat a közös erkölcsi alapokat, amelyekre életünket, országunkat és jövőnket építhetjük - tette hozzá.

"Mi megmaradtunk a halálmenetekből"

Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi - aki Erdő Péterrel együtt érkezett a színpadra - azt mondta: emlékeznünk kell a halálmenetekre, "mindarra, ami velünk történt". Mi megmaradtunk a halálmenetekből, hogy emlékezzünk azokra, akik áldozatául estek a rettenetnek - jegyezte meg. Emlékeztetett: Salkaházi Sára halála a tanúsága annak, hogy a gyűlölet nem válogatott. Isten arra tanít minket, hogy minden gyűlölködést vessünk ki a nemzet életéből. Lehetnek viták, de nem lehetnek ellenségeskedések, mert azok csak romboláshoz vezetnek – mondta a nyugalmazott országos főrabbi.

Fotó:

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke beszédében azt mondta: "ahhoz, hogy a tudatlan elmékben ne a gyűlölet és az előítélet uralkodjon, újra meg újra fel kell idéznünk a történelem sötét korszakait, és megértetni gyermekeinkkel a XX. század szörnyű rémtetteit".

600 fehér lufi

A holokauszt 600 ezer magyar áldozatának emlékére 600 fehér léggömböt, valamint négy óriási meteorológiai léggömböt engedtek fel, amelyen a svéd, az izraeli, az EU-s és a magyar zászló volt látható. Az eseményen részt vett több holokauszt túlélőn kívül Peter Slipper, az ausztrál parlament alsóházának elnöke, Kövér László, a köztársasági elnök feladatait ellátó házelnök, Lezsák Sándor, a parlament elnökének feladatait ellátó alelnök, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök, Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, a diplomáciai testület képviselői, valamint Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Izraelita Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója. Kövér László és Lezsák Sándor felkonferálásakor többen fütyültek.

Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. A magyarországi zsidóság gettókba zárása 1944. április 16-án kezdődött meg Kárpátalján, az akkori Magyarország területén. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidót gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban.

Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X