Munka hadának a lépte dobog - május elsejei rendezvények percről percre

PERCRŐL PERCRE

Szerző:


Számos rendezvényt tartanak ma a fővárosban és országszerte. A családi majálistól a politikai protest tüntetésig terjed a skála. A Városligetben ünnepelnek a szakszervezetek és érdekvédők, de a pártok sem hagyják ki a lehetőséget. Mesterházy Attila, az MSZP a kormány politikáját bírálta. Gyurcsány pedig fogadkozott, megvédi magát a plágiumgyanú ellen. A Jobbik a Hajógyári-szigeten áll ki a munkavállalók jogaiért.

Szakszervezeti tüntetők. Mély kékség

Fotó:

2012. május 01., kedd | 17:11

Párttársai nem beszéltek Gyurcsány ügyéről

Kerekasztal-beszélgetést tartott a Demokratikus Koalíció. A párt alelnökei és Varjú László pártigazgató nem tértek ki a volt miniszterelnök plágiumgyanújára. Bauer Tamás beszámolt a DK politikai programjáról, amelynek két elemét emelte ki: vissza kell állítani a '89-es alkotmányt" és vállalkozásbarát gazdaságpolitikát kell folytatni. Utóbbi keretében megszüntetnék az egykulcsos személyi jövedelemadót. A párt alelnöke arról is szót ejtett, hogy sok egykori SZDSZ-s, MDF-s és MSZP-s lépett be a DK-ba. Bauer úgy tudja, Bokros Lajos és Dávid Ibolya is készül arra, hogy visszatérjen a hazai politikai életbe, egy általuk vezetett konzervatív párt pedig Gyucsányék potenciális partnere lehet.

2012. május 01., kedd | 13:38

A kulturális örökség védelme

Az összefogásért együtt majálisozott a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ). Rövid beszédet mondott Kónya Péter, a Szolidaritás társelnöke, aki szerint meg kell védeni a kulturális örökséget, meg kell állítani azt a káros folyamatot, amelynek leglátványosabb jele a szobrok (itt Károlyiéra és József Attiláéra utalt) lebontása, áthelyezése.

2012. május 01., kedd | 13:27

Be a szakszervezetekbe!

A szakszervezeti konfederációk a munkavállalók és a szakszervezetek helyzetéről beszéltek. Keserűség és fogadkozás.

2012. május 01., kedd | 13:10

Gyurcsány szerint koholmány a plágiumgyanú

Lelkesült tömeg fogadta Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét. "Tarts ki, veled vagyunk, hajrá, Feri!" - kiabálták többen is. A szónok hosszan beszélt saját plágiumgyanús ügyéről. A kormánypárti sajtó ugyanis feltárta, hogy az ő és egykori sógorának szakdolgozata ugyanazt a címet viseli, s noha sem egyik, sem másik írás nem található meg már a Pécsi Egyetemen, a kormányoldal egyértelmű plágiumról beszél, és el szeretné érni, hogy a DK elnöke örökre távozzon a parlamentből és a közéletből.

Gyurcsány egyértelművé tette, erre nem készül, sőt akik őt plágiummal gyanúsítják, perekre számíthatnak. A politikus szerint nem lehet véletlen, hogy éppen az ő és egykori sógorának dolgozata tűnt el nyomtalanul. Éppen ezért tett feljelentést, noha azt már az egyetemnek meg kellett volna tennie.

A DK elnöke úgy véli, az ő ügye is megmutatja, hogy az országnak "gazember kormánya" van. Szerinte a Fidesz magán-titkosszolgálatot működtet, amit Veres János korábbi ügye is bizonyít, amikor úgy próbálták beállítani, hogy a miniszter manipulálta a választást és droggal ügyeskedett. De Gyurcsány a maga esetét az UD-üggyel is párhuzamba állította.

Szerinte a kormány a Fidesz-közeli üzleti körök érdekeit védi, a jogszabályokat is az ő érdekeikhez igazítja. Gyurcsány megdicsérte közönségét, mondván, ők az ország legnagyszerűbb és legbátrabb férfiai és női, akik nyilvánosan is szembeszállnak Orbán Viktor rendszerével.

2012. május 01., kedd | 12:46

Előállították a tiltakozókat is

Továbbgyűrűzik a vöröscsillag-viselés ügye. A rendőrség előállította a tíz tiltakozót, akik amiatt gyűltek össze a Gyorkocsi utcai épület előtt, mert délelőtt a rendőrök letartóztatták a Zöld Baloldal egyik aktivistáját. Nyári Zsolt vöröscsillagos kitűzőt viselt, és azt felszólításra sem volt hajlandó levenni. A tíz tilatakozón szintén vöröscsillag volt, most a rendőrök őket is bekísérték.

2012. május 01., kedd | 11:58

Társukért tüntetnek a rendőrség előtt

A Zöld Baloldal és a Munkáspárt 2006 ülősztrájkba kezd a rendőrség Gyorkocsi utcai fogdája előtt. A tiltakozás előzménye, hogy rendőrök állították el Nyári Zsoltot, a Zöld Baloldal aktivistáját, mert vörös csillagot viselt. A hatályos Btk. ezt a politikai szimbólumot tiltott önkényuralmi jelképnek tekinti és viselését tilalmazza. Ehhez képest a strasburgi emberi jogi bíróság két esetben is jogsértőnek találta a hazai gyakorlatot, és kártérítés megfizetésre kötelezte a magyar államot azoknak, akiket a hazai bíróságok elmarasztaltak vörös csillag viselése miatt.

2012. május 01., kedd | 11:44

Rosszabbul élünk, mint négy éve

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke néhány száz ember előtt beszélt, a városligeti tömeg többsége inkább piknikezik.

A politikus arról szónokolt, hogy az Orbán-kormány az adóemelések kormánya, mert még az adót is megadóztatja. Az új adókat Mesterházy szerint nem külső kényszerből vetik ki ránk, hanem az a kormány rossz politikájának az eredménye, amit a gazdagokon kívül mindenki megérez. Úgy vélte, rosszabbul élünk, mint négy éve.

Orbán Viktor új osztályharcot hirdetett, és a kiváltságos kevesek érdekében politizál a többséggel szemben. A szocialista politikus hatmillió koldus országát vizionálta, amit szerinte az is valószínűsít, hogy már 4 millióan élnek a létminimum alatt.

Mesterházy szerint a "felcsúti Maradonáék" milliárdokat költenek focira, stadionépítésre, csapattámogatásra, s ennek a pénznek a felét a gyógyszertámogatás megkurtításával szerzik meg.

A pártelnök arról is szólt, hogy az MSZP a bérből és saját munkájukból élők pártja, és ha újból kormányra kerülnek, visszadják az új Munka törvénykönyvében megnyírbált szakszervezeti jogosítványokat.

2012. május 01., kedd | 10:29

Többezresre hízott a tömeg

A Városligeti fasorból indulókhoz csatlakoztak a rendvédelmisek és a Szolidaritás mogalom tüntetői is. Nagy volt az öröm, hízik a tömeg.

Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén
Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén

Civil szervezetek sokaságának működése kerül veszélybe, mert az adózók fele nem rendelkezik az 1%-ról. Ennek a furcsa „közömbösségnek” az okát kutatjuk.

Hirdetés
29 HOZZÁSZÓLÁS, MELYEK KÖZÜL A LEGFRISSEBBEK:
2012. május 3., 15:26 Tóth András

Béla Szalóczi:

Az egyik mondatod elgondolkodtatott, ezért úgy gondoltam, hogy nem hagyom szó nélkül.

Ez a mondat az alábbi lenne:

„Mivel én mindig utáltam a baloldalt-ateista nézetik miatt Isten nem fogja őket soha segíteni. Persze a jobboldal sem angyal...”

Na, most buktál le! Téged az utálatra tanítottak a teológián??? Hát, nem vagy túlképzett, az biztos…

Én úgy vagyok vele,- attól függetlenül, hogy baloldali és materialista beállítottságú vagyok - hogy tisztelem az EMBERT! Lehet bármilyen a pártállása, életszemlélete, hiszen nem lehetünk meggyőződve arról, hogy kinek van igaza. Lehet egy kis igaza a jobboldalinak is, meg lehet egy kis igaza a baloldalinak is. Lehet egy kis igaza az ateistának is, meg lehet egy kis igaza a hívőnek is. Kompromisszumot kellene kötni a két oldalnak. De ha már egy pap sem tud… Csak utálkozni…

Engem nem bosszant az, ha valaki a templomba jár. De akkor elvárom azt is, hogy az én nézeteimet is tiszteletben tartsák, mint ahogy én is tiszteletben tartom mások nézeteit!

Akkor ezek szerint én alkalmasabbnak lennék papnak, mint Te!? Sokan mondták, hogy pályát tévesztettem, csak azt nem, hogy milyen irányban.

Igaza volt – mint mindig – HOFI GÉZÁNAK:

A világon az emberi ész van a legjobban elosztva! Tudod miért? Azért, mert mindenki meg van győződve arról, hogy neki több jutott, mint másnak… Úgy látom, hogy Te felettébb meg vagy győződve…

Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

U.I.
Ne szaladj most azonnal visszaadni a diplomádat, úgyis elég sok a cirkusz mostanság ebben a témában…

2012. május 3., 00:58 Béla Szalóczi

A teológián is voltak Gyurcsány pártiak -az Öszödi beszédig..Amit leírtál igaz- ezt eddig is tudtam-örülök hogy te is..Akkor alapíts egy legalább 100 főt foglalkoztató céget és élvezd a vezetést, ne siránkozz. Mivel én mindig utáltam a baloldalt-ateista nézetik miatt Isten nem fogja őket soha segíteni. Persze a jobboldal sem angyal...

2012. május 2., 01:10 Tóth András

Szalóczai Béla:

„A kapitalizmus -amit Gyulátoknak köszönhetünk arról szól, hogy nem az állam teremti meg a munkahelyeket. Hanem egyéni kis és nagyvállalkozók.. Az állam csak az adót szedi be..”

Na figyelj ide Okos Tojás! Neked elárulok valamit, „de nem ám elpofázni valakinek…”

Piacgazdaságban valóban nem az állam feladata a munkahelyek teremtése.

De! Az állam dolga nem csak az, hogy az adókat beszedje. Az államnak a feladata olyan körülmények (adó, infrastruktúra, jogi és nem sorolnám tovább) biztosítása is, hogy a vállalkozások működni, sőt prosperálni tudjanak!

A Fidesz-kormány ideje alatt megszavazott adótörvények nem preferálják a vállalkozások döntő többségét, valamint a munkavállalókat sem.

Úgyhogy szállj le a magas lóról, elképzelhető, hogy nem Te vagy a legokosabb ember a Világon!

És még valami. Én nem szoktam személyeskedni senkivel sem. Vagy Te ezt tanultad a teológia szakon???

2012. május 1., 20:51 Halber Leoni

...csak a gyengeelméjuek, vagy ennél is rosszabb minositéuek keresik a politikai propagandát egy ilyen klassz napon, amikor mindenki oda húzhat a el a b...fenébe, ahova csak akar.Nyugaton mennyivel kevesebbet szól bele az állam politikai buzerálás formájában az emberek életébe- ha látnátok magatokat, tobbet felé sem néznétek. De a posztkommunista országokban ez amolyan nosztalgikus szokás, mert mintha igény lenne rá. De ez csak szónoklat. LMP-nek koze nincs a mai naphoz, de azért kitolja a pofáját valamelyik ligetbe.
Egy nagy politikai fórum az egész. Már nagyon rég gyomorrákom lenne, ha ezeket a koponyegforgatókat naponta figyelemmel kísérném...

2012. május 1., 17:36 Blinker

Ugandában is nagyobb a demokrácia , pedig ott még fúvócsővel lövik a cerkófmajmokat..............

2012. május 1., 16:55 Joni laszlo

Tisztelt Orbán Viktor Miniszter úr!
Az Igazságügyi minisztérium és az Ombudsman, vagyis az emberjogi fórumok,miért nem védelmezik meg az egyszerű állampolgárok jogait,a törvénybetartatók törvénysértő eljárásaikkal szembe ?Gondolok az ügyészekre és a bírókra,az ügyészségi és a bírósági szakaszában tudnak vissza élni a teljes hívatásukkal, mert a jegyzőkönyvek elkészítésénél manipulálnak a jegyzőkönyvekkel!Ha kel még az ügyvédeket is magukhoz vonják,hogy ne derüljön ki az ,hogy a bírósági szakaszoknál a tárgyaláson milyen valós tények hangzottak el.hogy így tudjanak az ártatlanokból bűnöst kreálni a bűnösökből meg ártatlant, ha az ők érdekeik ép ezt a célt szolgálja!Én ép ebbe estem bele,és nincs szervezet aki az ilyen eljárókat felelősségre vonja .Pont az igazságügyi minisztérium feladatának kellene lennie, hogy az ilyen eljáró személyekkel példát statuáljanak a nép felé!
Kérem válaszoljon erre az ép illetékes személyek!
Köszönöm szépen.
Üdv:JL

2012. május 1., 16:10 furfi

Vitéz Demeter János, akit már bevett a hatalom a jólétbe...
Sajnos a cselédség lázong, mert elege van a nyomorult ingyenélőkből !
Jó lenne most a csendőrség ugye...

2012. május 1., 15:49 Demeter János

És a kommancsok utána eléneklik az internacionálét.

2012. május 1., 15:39 Sándor Vilmos

Kedves kockázat1, felhívnám szíves figyelmét, hogy a vörös zászló NEM a kommunista forradalom jelképe, hanem a vörös csillaggal együtt a munkásosztályé. Amúgy meg történelemi távlatból nézve, Árpád is vörös zászlóval jött, és 1848-ban is a polgári forradalom egyik zászlaja volt.Nem kéne mindent elhinni, amit a fideSS-média hazudik!
A vörös csillaggal tüntetőknek minden tiszteletem, illő már, hogy kiálljunk magunkért! Azért az nagyon felháborító, hogy betiltotta a szjobbos csürhe, még a zantall korában a vörös csillagot, egy kalap alá véve a horogkereszttel! Érdekes, a jobbikos /lánykori nevükön nácik/ banda levonta az EU-zászlót,arra nem mert semmit mondani az oláh kisköcsög és bandája! Bezzeg a vörös csillag ügyében még Strasbourggal is szembeszállnak, a navracsicska már ki is jelölte az irányt! Csak nem az fáj nekik, hogy sokat látták anno a saját és felmenőik hajtókáján az ötágú csillagot? Gondolom, azóta megjárták egy párszor a damaszkuszi utat, azért zavarja a szemüket?

2012. május 1., 15:20 renike

Nagyon tetszik Tóth András verse. Gratulálok...

2012. május 1., 15:17 renike

NAGYON TETSZIK TÓTH ANDRÁS VERSE, GRATULÁLOK.

2012. május 1., 15:15 renike

mindenkinek kellemes ünnepet kivánok..

2012. május 1., 15:07 Sándor Vilmos

Hol dobog a munka hada lépte? Mert pl. itt, Kazáron két kézen meg lehet számolni, aki valóban dolgozik, és nem az önkormányzatnál csinál úgy, mintha!Gyurcsány ismét leadta a nagy dumát, az általa támogatott polgármester, M. Katalin még arra is lusta volt, hogy a Munka Ünnepére fellobogóztassa az általa uralt domíniumot! Igaz, mit foglalkoznak ezek a cárnők és más diktátok a munkásokkal? Tele a pénztárca, a rokonok állásban, a közmunkások segítenek a kht vezetőinek a portáján, hol itt a probléma? Ezek miatt áll itt az ország, mert a Gyurcsány példáját követi a haverja, a zorbán azzal, hogy ha neki lehetett korruptnak lenni, a fideSS bandának is lehet!
Csoda, hogy a zembereknek nincs kedvük ünnepelni ezekkel?

2012. május 1., 14:44 svarc48

Hogy ma mitörténik a szinfalak mögött,azt senki nem tudja.DE ami nyiltan folyik,az azután a NAGY HAZUGSÁG!Csoda,hogy még nem szakadt le a parlament tetelye a sok hazugság miatt.Reggel mindenki belenéz a tükörbe,mit látnak?Mondják el maguk,ha merik.kérdés:Fideszes urak mit fognak,ha pisálnak?Nagy marhát rövid kötélen!!

2012. május 1., 14:27 János Vida

a,bakok,,adoztatását,az,,eu..metitotta,jővőre,akieső..részt,előkel,venni,,csakaz,abajhogyroszhejen..vakarnak

2012. május 1., 14:27 Béla Szalóczi

T.A. Ezt a Fecónak írtad ugye? Mikor fogjátok már fel libsikomcsi maradványok hogy:A kapitalizmus -amit Gyulátoknak köszönhetünk arról szól, hogy nem az állam teremti meg a munkahelyeket. Hanem egyéni kis és nagyvállalkozók.. Az állam csak az adót szedi be..Ja -hogy ez nálunk nem működik..Biztos az a hülye OV. a hibás..Szerintem meg a libsik..

2012. május 1., 14:21 kockazat1

A zöldbaloldal tucatnyi tagját elvitte a rendőrség vörös csillag kitűző viselete miatt.
Más:
két jobbikos levonta az EU ZÁSZLÓT a parlament irodaépületéről.
Helyette a kínai zászló 1+ 4 csillagos zászlója leng
Akkor, hogy is van ez?

A vörös a kommunista forradalom, a nagy csillag pedig a kommunista párt szimbóluma. A négy kisebb csillag a munkásokat, a parasztokat, a polgárságot és a patrióta kapitalistákat jelképezi, akiket egyesít a kommunizmus építésének feladata.

2012. május 1., 13:58 Tóth András

A Nemzet fejedelméhez…

Te kerültél sorra
„Kedves” fejedelem;
Dicső nagy tetteid
Egy kis versbe szedjem!

Ígéreteidnek
Se vége, se hossza;
Nem is tudom e helyt
Mindet venni sorba!

Azt ígérted hajdan,
Nem lesz megszorítás;
Kolbászból kerítés
Lesz itt majd ezután!

Nem leszünk mi gyarmat;
Nekünk az nem való!
Lesz itt új munkahely;
Több mint egymillió!

E-helyett mi történt
Hosszú orrú Viktor?
Festegetett Néked
Néhány beteg piktor!

A sallert és kokit
Híressé Te tetted;
Bölcs pannon géniusz:
Ennyi telik Tőled?

Főleg az adókkal
Alkottál „remeket”;
Nem sújtja az, csak a
Szegény embereket!

Erszényeiteket
Tömitek degeszre;
Hadd legyen tele
Retye-rutya zsebe!

Ahogyan kisöpröd
A pincét, meg padlást,
Rákosi Mátyás is
Irigy lenne Reád!

Van a kormányodban
Oly sok okos tojgli;
Éppen ezért lettünk
Háromszoros bóvli!

El nem feledhetem
A békemenetet;
S kiket a gyorsvonat
Hozott: lengyeleket!

Igazmondás Néked
Nem túl nagy erényed;
Pinokkió, bizony
Elbújhat melletted!

Rövid idő alatt
Rávilágítottál:
Te sem vagy különb, a
Kerényi vásznánál!

Te a Magyar Népet
Játékszernek nézed;
Én ezért ezennel
Ezt üzenem Néked:

Ha játszadozásra
Támad eztán kedved,
Ott van akkor pajtás
Mindjárt a jobb kezed!

Nem teljesült semmi,
Hiába jár a szád;
Elhúzhatnál most már,
Ahogy egy gyorsnaszád!

T. A.

2012. május 1., 13:51 Troll A Mocsári

minél többet tüntetünk, sztrájkolunk, pofázunk, annál inkább dörzsölik a tenyerüket kínában, ahol már alig várják, hogy az utolsó magyar munkahely is kitelepüljön hozzájuk.
csak így tovább, csak így tovább magyar elvtársak!

2012. május 1., 13:37 Demeter János

A kommancsok magyarázták a bizonyítványt.Gyerekek,a hitelességetek ugy eltünt mint ferkó szakdogája.

2012. május 1., 13:19 Mel Gibson

Az idő, mikor mindenkinek számot kell adni emberségből, magyarságból, becsületből, nemhogy közeleg, de már elkezdődött!
Az ítéletek már íródnak, Isten részéről, a történelem részéről, és nem utolsósorban a társadalom, a nép részéről!

2012. május 1., 12:07 Adamis Iván

@Bakegya: Én ott (a volt OT-ben) tárolom a katamaránomat, nem egy nagy hajó, ráadásul, nyáron is partra húzom, tehát nem foglalok hajóhelyet. Mindezt évi bruttó 220 000-ezerért. Két ok van, amiért még ott vagyok: beleszerettem a kikötőbe, meg a nyaraló is közel. Na. De aslusszpojén: ezév április elsejétől a kikötőt az eddigi mindenféle cégek után átvette államunk. (Most nincs itt a szerződés, de valami Nemzeti Sportakármi.) Az árak természetesen nem változtak. (A szeméttelepen nem tom mit értesz.)

2012. május 1., 11:58 Varga Lajos

MSZP, Mesterházyval? Nem csoda, hogy alig vannak... Felébredhetnének már, hogy egyedül nem megy...

2012. május 1., 11:50 Vilmos Dolor

Vörös csillag végett??? Ugyan már kérem!!

2012. május 1., 11:48 csécsi

Nézem az ATV-t, sírnak, milyen kevesen vannak az Mszp gyülésén.Hallgatom a majmit. Majmi megmutatjuk! Az ingyen közlekedést ígérő meggyőző szidalmát. Kár volt! Ég az erdő, attól vörös a táj.

2012. május 1., 11:30 bakegya

Egyezeregyszáznyolcvan forint a napi belépő ára,minden szolgáltatás nélkül a luxushajók árnyékában.

2012. május 1., 11:26 bakegya

Minálunk,2012 május elsején 10180-forint leperkélása után közelíthetjük meg a Balatont,a révfülöpi szeméttelep közvetlen szomszédságában,a volt OT üdülő alatt./a családi belépő két gyerekig 40-ezer,a harmadik gyerek már csak 18280-egy idényre/.Erre igényeljetek az Orbán kormány Miniszterelnöki Hivatalának nonprofit működtetése javára,mert ugye a nép nevében törvény van arra hogy a Balaton a magyarok tengere.Stb.stb..../

2012. május 1., 11:06 Varga Lajos

Az igen! Éljen a demokrácia!

2012. május 1., 10:53 Tóth Jani

Hát nálunk ilyen problémák nincsenek, Lázár csak augusztus 20.-án engedélyez programot a városban.

Véleménye van? Ossza meg velünk!


Munka hadának a lépte dobog - május elsejei rendezvények percről percre




  Másolat Önnek

APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ
Hirdetés
HIRDETÉS
HVG ONLINE CSOPORT HÍREI
híreink RSS csatornái »
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG-re Előfizetek a DHVG-re

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X