szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Aláírást gyűjtenek ajkai szülők az ellen tiltakozva, hogy az önkormányzat a Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját. A szülők mintegy húszfős csoportja pénteken a helyi Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény előtt tartott békés megmozduláson azt is bejelentette: jövő kedden a petíciót aláírókkal újból demonstrálnak az önkormányzat terve ellen.

Schwartz Béla (MSZP) ajkai polgármester szerdán azt közölte: a képviselő-testület keddi ülésén előzetes állásfoglalást hozott, amely szerint ha az alkalmazotti közösségek többsége támogatja, akkor az Ajkai Szakképző Iskola, valamint a Bródy Imre Gimnázium üzemeltetését a Hit Gyülekezetének adnák át. Hangsúlyozta, hogy ez gazdasági kérdés, hiszen az egyház az állami normatíva 1,9-szeresét kapja meg a működtetéshez, s ez négyszázmillió forint pluszpénzt jelent a városnak a két intézmény fenntartásához.

Pénteken több szülő annak a véleményének adott hangot, nem lát garanciát arra, hogy minden tanuló szabadon gyakorolhatja majd a vallását. Szerintük ez alkotmányossági aggályokat is felvet, mivel a város középiskolai diákjainak körülbelül 80 százaléka tanul ezekben az intézményekben. Többen tervezik átíratni gyermeküket másik intézménybe, de ez már csak más városban - Veszprémben vagy Pápán - lehetséges.

Csipszer Mónika, a szülői munkaközösség tagja, az egyik szervező az egybegyűltek előtt azt mondta: két napja hallották a hírt szülőktől, de hivatalosan senki nem tájékoztatta erről őket. Információi szerint négy közösség gyűjt aláírást, és Őrizzük meg az ajkai középiskolákat! címmel a Facebookon is mozgalmat indítottak. Elmondta, hogy az interneten már több mint kétszázan támogatták a két napja indított kezdeményezésüket, és a petíciót is már több mint 400 szülő írta alá. A két középiskolába összesen csaknem ezerötszáz diák jár.

Paksi Zoltán, a gimnázium egyik tanára szerint Ajka és térsége teljes közoktatását lefedné a Hit Gyülekezete, s ezzel megszűnne a szabad iskolaválasztás lehetősége. Mint mondta, azzal semmi probléma nincsen, hogy egyházak működtessenek oktatási intézményeket, de szerinte a Hit Gyülekezete Ajkán kialakulni látszó kizárólagossága sérti a lelkiismereti szabadság elvét.

Mihályfi László, a Bródy Imre Gimnázium igazgatója közölte: a fenntartó hétfő délután jelezte az intézménynek, hogy a Hit Gyülekezete egyház működtetésébe kerülnének. Cáfolta azt a híresztelést, miszerint ők kezdeményezték volna ezt a lehetőséget. Elmondta, hogy a képviselő-testület határozatáról az éppen zajló érettségik miatt csak csütörtökön tájékoztatták a dolgozókat, s akkor az egyház vezetése a pedagógusok minden kérdésére válaszolt.

A fenntartóváltást a végleges döntés előtt még a diákönkormányzattal, és hétfőn a szülői munkaközösséggel is megvitatják - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy az önkormányzati döntéshez a tanárok többségének hozzájárulása szükséges. Az iskola nevelőtestülete várhatóan a jövő héten titkos szavazással hoz döntést.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!