"Portik szerepe nekünk nem jött elő" – interjú Doszpot Péterrel a leszámolásokról
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Rendőrök bilincsben: újabb két ember a gyanú árnyékában?
Újabb két embert vehettek őrizetbe azután, hogy pénteken két főrendőrt és két civilt is bilincsbe kísértek el – értesült a hvg.hu. A Magyar Nemzet arról ír, hogy az alvilág egyik ismert szereplője vesztegethette meg a rendőröket.
Korrupciós botrány: előzetesbe került a kedden előállított két rendőr
A Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a múlt héten kirobbant rendőrségi korrupciós ügyben őrizetbe vett G. Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda volt szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetőjét és K. Attilát, a BRFK bűnügyi információs főosztály kiemelt ügyek osztályának felderítéssel foglalkozó egykori nyomozóját.
Döbbenet az NNI-nél: valaki kiszivárogtatta Radnai vallomását
Kedden belső vizsgálat indult a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) annak kiderítésére, hogy ki vagy kik juttatták el egy internetes portálhoz Radnai László Portik Tamás ellen tett rendőrségi vallomását – írja a szerdai Népszabadság.
Rendőri korrupció: a rengeteg túlórából gazdagodtak meg a gyanúsítottak?
Minden forintról el tudott számolni kihallgatásán Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának volt vezetője az egy hónappal ezelőtt napvilágra került korrupciós ügy egyik gyanúsítottja - mondta a hvg.hu-nak ügyvédje. Zsurkán Béla és a lapunk által megkérdezett többi szereplő is az újabb gyanúsításokat várják, mert szerintük négy rendőr önmagában éveken át nem vezethetett meg több hatóságot is egyszerre.
Rendőri korrupció: az ügynek nincs vége Polt Péter szerint
A rendőri vezetőket is érintő korrupciós ügynek még nem ért végére az ügyészség, újabb eljárások várhatók - mondta a legfőbb ügyész az InfoRádió Aréna című műsorában. Polt Péter szerint a bíróságra került büntetőügyek mintegy 0,4 százaléka évült el évente.
Elhatárolódott V. László Portik Tamástól
"Sem Portik Tamás üzleti tevékenységéhez, sem pedig Portik Tamás és társai által esetlegesen elkövetett bűncselekményekhez nincs köze" V. Lászlónak – ez olvasható az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozó meghatalmazott védőjének közleményében, amelyet kedd este adtak ki.
Korrupciós ügy: taktikákat vet be az ügyészség?
A rendőri vezetők mellett alacsonyabb beosztásúak is érintettek lehetnek a korrupció gyanús ügyben – fejtette ki véleményét Kocsis Máté, a Nemzetbiztonsági Bizottságnak egyik fideszes tagja egy beszélgetés során. A védett tanúról szóló hírt, a hvg.hu által megkérdezett volt rendőrök úgy kommentálták, hogy ez ugyanolyan taktika lehet az ügyészség részéről, mint V. László bizalmi emberének házi őrizetbe helyezése.
Korrupciós ügy: izzik a levegő a BRFK-n, vegzálják a kisrendőröket?
Őrült ellenőrzésbe kezdtek a BRFK-n a két hete kirobbant rendőri korrupciós botrány nyomán, amit a szolgálati állomány tagjai vegzálásként élnek meg – mondták a hvg.hu-nak rendőrök. Megkérdeztünk két egykori BRFK-s vezetőt is a V. László szórakozóhelyein folytatott razziákról.
Vádalkuk állhatnak a maffiaügyek mögött?
Radnai László vallomása szerint Fenyő János médiacézár megölése mögött a 14 évvel ezelőtt az olajszőkítésből hatalmas vagyonra szert tett Portik Tamás állhat - ez szerepel a pestisracok.hu értesüléseiben. A vallomás több részlete homályos, mások által elmondottakra támaszkodik és pontatlanul jelöl meg időpontokat. Kérdés, mennyire szolgálhat ez bizonyítékként.
Korrupciós ügy: július 3-ig előzetesben maradnak a rendőri vezetők
A bíróság július 3-ig rendelte el V. László vállalkozó és társa, illetve a vesztegetési ügybe keveredett rendőrtisztek előzetes letartóztatását. A Fővárosi Törvényszék honlapjára kedden felkerült közlemény szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság június 3-án a vesztegetés bűntette miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő büntetőügyben elrendelte K. Tamás és társai előzetes letartóztatását július 3-ig.
A maffiafőnök vagy a halálosztó vallott Portikra?
A rendőrségi források szerint nem zárható ki, hogy egy volt üzlettársa segíthette információkkal a nyomozókat azokban a kilencvenes években történt, a hosszú ideje döglött ügyeknek számító bűnesetekben, amelyek miatt a hétvégén az olajozásból meggazdagodott Portik Tamást letartóztatták. A conti-caros Radnai László ügyvédje tagadja, hogy alkut kötöttek volna a hatóságokkal, ám a hvg.hu úgy tudja, a Portik-ügy kirobbanása előtt kihallgatták a börtönbüntetését töltő egykori maffiózót, akinek "karrierje" több szálon is szorosan kötődik az energolos Portikhoz. Az egykori üzlettársak viszonya az anyagiak miatt romolhatott meg, emiatt beszélhetett Radnai László.
Kiszabadult a maffiafőnök: ő mártotta be Portikot?
Büntetésének lejárta előtt szabadon engedték a kecskeméti maffiaper egyik fő vádlottját, Radnai Lászlót – értesült a hvg.hu bírósági forrásból. Információink szerint nem zárható ki, hogy Radnai nemrég kiegyezett a nyomozó hatóságokkal, és szerepe volt abban, hogy a rendőrök hosszú évek után letartoztatták az Aranykéz utcai robbantás és Prisztás József megölése ügyében is meggyanúsított Portik Tamást.
Bilincsben vittek el egy főrendőrt
Korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt indított eljárást az ügyészség vezető beosztású rendőrökkel és civilekkel szemben. A hvg.hu úgy tudja, az egyik gyanúsított a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője. A rendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást a példátlan ügyben.