A táblabíróság szóvivője, Fórizs Ildikó közölte: a szóbeli indoklás szerint a debreceni elsőfokú bíróság több eljárási hibát ejtett K.-né J. Judit nyíregyházi bíró ügyében, akit hét év szabadságvesztésre ítéltek első fokon. A táblabíróság szerint az elsőrendű vádlott, K.-né J. Judit esetében a közjogi mentesség felfüggesztésére irányuló indítvány nem volt teljes körű, az elsőfokú bíróság által elbírált tényállás egy részére nem vonatkozott a mentelmi jog felfüggesztése.Ezen túlmenően törvénysértő volt az egyébként a bizonyítási eljárásból kizárt titkos információgyűjtés eredményének közvetett felhasználása, több esetben pontatlan volt a tanúk kioktatása, valamint egy esetben az egyik vádlotthoz is azután intéztek kérdéseket, hogy közölte, nem óhajt kérdésekre sem válaszolni - állapította meg a másodfokú bíróság. A szabálytalanságok megalapozatlanságot eredményeztek és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséhez vezetettek - indokolta a döntést Elek Balázs. Az ítélőtábla végzésében iránymutatást adott az elsőfokú bíróságnak az új eljárás lefolytatásához: tisztázni kell a közjogi mentességgel kapcsolatos kérdéseket az elsőrendű vádlott esetében és ismételten ki kell hallgatni a tanúkat. A korábban beszerzett, törvénysértőnek tekintett bizonyítékok pedig nem használhatók fel a megismételt eljárásban a tanúk kihallgatásakor. Döntött a másodfokú bíróság arról is, hogy az elsőrendű vádlott házi őrizetét fenntartja, a másodrendű vádlott - a felszámoló cég képviselője - lakhelyelhagyási tilalmát pedig megszünteti. Az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék szerint K.-né J. Judit 2008-2009-ben ellenszolgáltatások fejében kivételezett egy felszámoló céggel Nyíregyházán. A bíróság ezért 2014 júniusában fontosabb ügyekben intézkedő, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett kötelességszegés, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés miatt hét év börtönre, egymillió forint pénzmellékbüntetésre ítélte, és öt évre eltiltotta a jogi foglalkozás gyakorlásától. A másodrendű vádlott H. Attilát folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és befolyással üzérkedés bűntette miatt a törvényszék első fokon öt év börtönre, egymillió forint pénzmellékbüntetésre ítélte, és öt évre eltiltotta a felszámolói hivatástól.
Hibázott a bíróság a 7 év börtönre ítélt nyíregyházi bíró ügyében
Hatályon kívül helyezte a K.-né J. Judit nyíregyházi bírót hét év szabadságvesztéssel sújtó első fokú ítéletet a Debreceni Ítélőtábla Elek Balázs vezette tanácsa szerdán, és új eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Törvényszéket - közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.
Nyilvánvaló kamu szövetkezet kínál befektetésgyanús ajánlatokat, mégsem nyomoz a rendőrség
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki a Simor-ügy miatt
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen.
Zelenszkij: Biztos vagyok benne, hogy Trump segít befejezni a háborút a tél beállta előtt
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Lehet, hogy a férfiaknál kell keresni az ismétlődő vetélés magyarázatát
Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj
Reuters: A Wizzair Európa legpechesebb légitársasága
Közveszéllyel fenyegető gyerek miatt nem szállt fel a Wizz Air járata Ferihegyen
Hajnali fagy és keleti záporeső várhat ránk szerdán
Marabu Féknyúz: A kormány ellensúlya
Legfőbbügyész-casting a Tisza elutasítása után: még csak politikai próbatétel, de év végére válság lehet belőle
Kukacos alma kocsi, Mohu-verda, Gru-mobil – ilyen volt az idei Red Bull Ládaderbi
Kevesebb vitamin van a mai zöldségekben és gyümölcsökben – lehet, hogy már nem elég ugyanannyit ennünk belőlük?
Augusztus óta nem működik a János Kórház MR-készüléke
Orbán Balázs lemondott a magyar parlamenti mandátumáról
Továbbra sem tudni, ki veszi át a helyét.