„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Havasi Bertalant Simicska Lajos vasárnap esti nyilatkozatáról kérdeztük, a miniszterelnök sajtófőnöke egy mondattal elintézte az ügyet. Szerinte az egész csak egy "politikai csinn-bumm cirkusz", amivel nem foglalkoznak a továbbiakban. Orbán is megszólalt az ügyben, Simicska személyes sértettségéről beszélt.
"Ez politikai csinn-bumm cirkusz, nem foglalkozunk vele, tesszük a dolgunkat" – válaszolta a hvg.hu kérdésére Orbán Viktor sajtófőnöke hétfőn. Havasi Bertalant Simicska Lajos vasárnap esti nyilatkozatáról kérdeztük, amelyben a többi között azt állította: katonai szolgálatuk idején Orbán Viktor félrehívta és közölte vele, hogy talán jelenteni kell róla.
A sajtófőnöktől azt szerettük volna megtudni, hogy lezajlott-e ez a beszélgetés, valóban tájékoztatta-e Orbán Viktor Simicska Lajost, hogy kerülhet olyan helyzetbe, amikor jelentenie kell róla, és inkább egyeztessék azt, mit írjon, ha ez bekövetkezik. Továbbá azt is szerettük volna megtudni, hogy mi a kormányfő véleménye az egész vasárnap esti nyilatkozatról, Simicska Lajos őt érintő kijelentéseiről.
Orbán is ezt mondja
A Hír24.hu munkatársának sikerült Orbán Viktort megkérdeznie az ügyről, ő így fogalmazott: "A személyes sértettség beszél Simicskából. Méltánytalan, hogy egyesek politikai csinn-bumm cirkusszá silányítják a magyar politikát". Az MTI szerint kicsit még erősebben fogalmazott Simicskáról, egészen pontosan "sajnálatosnak" nevezte, hogy "személyes sértettség ilyen mélyre juttathat bárkit".
Mint arról beszámoltunk: Simicska Lajos vasárnap állította a Mandinernek, hogy Orbán Viktort arra kérték, jelentsen róla, majd ezt az állítását az ATV-nek is megerősítette.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.