szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Krimibe illő módszerrel próbáltak megzsarolni egy idős férfi Kecelen. Egy fiatal lányt arra kényszerítettek, hogy lefeküdjön vele, majd a zsarolók kamerákat szereltek fel a hálószobájában. A rendőrök javaslatára öten előzetes letartóztatásba kerültek az ügyben.

A hálószobájában elrejtett kamerák felvételeinek nyilvánosságra hozásával zsaroltak meg egy keceli férfit – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az ügyben a kiskőrösi rendőrök zsarolás gyanújával nyomoznak Gy. Krisztián 38 éves, H. György 26 éves és H. Zsolt 30 éves keceli lakosok ellen. A zsarolással összefüggésben kerítés és személyi szabadság megsértése miatt is eljárást indított a rendőrség, ez ügyben K. Andrea és párja, C.I. román állampolgár a gyanúsítottak. 

A nyomozás adatai alapján a három keceli lakos 2014 júniusában többször kapcsolatba lépett egy idős férfival, hogy tőle pénzt követeljenek.
A gyanúsítottak eddig ismeretlen módon bejutottak a férfi keceli házába, majd rejtett kamerákat helyeztek el a hálószobájában, mivel tudomásuk volt arról, hogy a férfi szexuális viszonyt folytat – egy általa felnőttnek hitt – 17 éves lánnyal. A feltételezett elkövetők az aktusokról készült felvételek nyilvánosságra hozatalától 20 millió forint ellenében tekintettek volna el.

Az eljárás során az is kiderült, hogy az idős férfival szexuális viszonyt folytató lányt akarata ellenére a 23 éves K. Andrea és barátja, C.I. 27 éves román állampolgár kényszerítette. Ennek érdekében a fiatalkorút többször bántalmazták, és a felügyeletük nélkül nem engedték ki otthonukból.

A nyomozók a gyanúsítottakat őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!