szerző:
Szlavkovits Rita
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Lázár János nagybátyjának cége kedvező pozícióból várhatja az árverést, míg konkurense kezét megkötik a jogszabályok. A földek eladásával sikerült egy magas állami kitüntetésben részesített 80 éves gazdát is megalázni.

Október 16-án megjelentek az első földárverési hirdetmények hat megyében, és egy hónappal később meg is kezdődnek az árverések a kormány földvásárlási programjában. Összesen 380 ezer tartós bérletben lévő földet árverez el az állam decemberig – Lázár János magyarázata szerint ezt a lehetőséget azért kell megadni a gazdáknak, hogy meg lehessen akadályozni a külföldiek földszerzését. Az új tulajdonosoknak meg kell tartania az addigi bérlőket, kivéve, ha nem tudnak megegyezni, ekkor ugyanis a Nemzeti Földalap (NFA) tehet rendet.

Csongrád megyében tűzték ki a legtöbb árverési napot annak ellenére, hogy az eladó föld mennyisége szerint, Békés és Hajdú-Bihar után, csak harmadik helyen áll a megye. Ennek az a magyarázata, hogy kisebb parcellákat hirdettek meg eladásra, így még a karácsony és szilveszter közötti bejglimámorban is öt helyszínen licitálhatnak majd a földművesek.

©

Az Ángyán-jelentésekből is ismert Héjja Testvérek Kft. államtól bérelt földjeiből majd 600 hektárnyi földre alkudhatnak majd a gazdák, és ringbe szállhatnak a családtagok is – nyilván nem hagyják ki a ziccert. A Héjja Testvérek Kft.-nek egyébként külföldi tulajdonosa is van, így bár földet nem vásárolhatnak külföldiek, a hasznát élvezhetik.

A Lázár-rokonok örülhetnek, ellenlábasaik alól eladják a földet

Mint azt a hvg.hu megírta, Lázár anyai nagybátyjának a cége, a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. több mint 1300 hektár állami föld bérletét nyerte el 2014 januárjában. Most ennek hozzávetőleg harmada eladó az árverési hirdetmények szerint, és Gyapjas Károly, a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. főtulajdonosának családtagjai is licitálhatnak majd. Csongrádban a kikiáltási ár hektáronként alig haladja meg az egymillió forintot.

A Lázár János támadásait jól viselő Hód Mezőgazda Zrt., bár egyetlen hektárt sem nyert a pályázatokon, a bérleti szerződések szerint még 2017-ig használatában levő földjeiből az év végéig hozzávetőleg 300 hektárnyit hirdetett meg az állam eladásra. De hiába van pénze a tulajdonosoknak, saját jogon magánszemélyként sem vásárolhatnak, mivel Baján van bejelentett lakcímük – és csak helyben lakó földműves pályázhat.

Csongrád megyében a hirdetményekből kiderül, hogy itt majd ezer hektáron nincs bérlő, tehát a vevő szabadon használhatja majd a megvásárolt földet. Békés megyében árulják novembertől a legtöbb földet az országban, itt több mint 14 ezer hektárra lehet majd licitálni, de karácsony előtt még itt is befejeződnek az árverések.

©

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. szétpályázott 6000 hektárnyi földjéből mindösszesen 2500 hektárt ad el az állam. Itt az aranykorona értéknek megfelelően a 3 millió forintot is meghaladhatja a hektáronkénti földár.

„Munkásságomat ebek harmincadjára bocsátják”

A Ménesbirtok Zrt. földrészletei közül nem ritkán 3-400 millió forint a kikiáltási ár, de van közöttük olyan is, amelyért 680 millió forintról indulhat a licit. A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. szétdarabolása ellen Ernst József, idén 80 éves gazdász tiltakozásul nyílt levél kíséretében visszaküldte augusztus 20-án megkapott állami kitüntetését.

Mint fogalmazott, „A kitüntetés átadása után megdöbbenve értesültem a 230 éves állami birtok eladásának tervéről, majd a Nemzeti Földalap eladásra kerülő állami földekre kiírt pályázatáról. Mezőhegyes nemzeti büszkeségünk. Neve és híre nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is ismert. (...) A ménesbirtok feltagolása és eladása ezt az eszmeiséget teszi kockára, s emellett közel félezer munkahelyet is reménytelenül veszélyeztet. A fentiek alapján összeegyeztethetetlen, hogy amiért munkásságomat miniszteri kitüntetéssel elismerték, azt egyidejűleg 'ebek harmincadjára' bocsátják.”

Levelére október 22-én válaszolt a tárca, ebben az áll – mintha a tiltakozó idős mezőgazdász nem lenne azzal tisztában –, hogy az Állami Ménes Kft., ami különbözik a Ménesbirtok Zrt.-től, állami tulajdonban marad. A mezőhegyesiek szerették volna Ernst József gesztusát megköszönni azzal, hogy egy városi alapítású díjat adnak át számára, ám az idős szakember nem akar többet reflektorfénybe kerülni.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!