szerző:

Egyeztetés várható szerdán a miskolci igazgatók, szülők, pedagógusok és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között, Balog Zoltán miniszter is Miskolcra utazik – írta a Magyar Idők.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszter felkérte Kriza Ákos miskolci polgármestert és a helyi tankerületi igazgatót, hogy szervezzenek meg egy találkozót szerdára, amelyen a miskolci szülőkkel, igazgatókkal, pedagógusokkal egyeztetnének – közölte a Magyar Idők.

A tárcavezető azért utazna Miskolcra, mert az általa összehívott köznevelési kerekasztal ellenére jövő hétre fáklyás felvonulást szerveznek a szakszervezetek a városba.

A miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai január 6-án nyílt levelet tettek közzé, amelyben a magas kötelező óraszámtól, a megnövekedett adminisztrációs terheken át, a Klik diszfunkcióiig rengeteg mindennel kapcsolatban fejezték ki nemtetszésüket.

Az egész oktatási rendszert látjuk most már veszélyben! Kaotikussá vált minden! Bizonytalanság, elkeseredettség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban – foglalták össze véleményüket a miskolci tanárok.

A levélhez azóta már 21 ezernél többen csatlakoztak, a támogatók között pedig feltűnt Orbán Viktor volt gimnáziuma is, amelyet 15 éven át a jelenlegi köznevelésért felelős helyettes államtitkár vezetett.

A felháborodás hatására Balog Zoltán miniszter és Czunyiné Bertalan Judit államtitkár közös sajtótájékoztatót tartott, ahol igyekeztek hűteni a kedélyeket.

Azonban a bejelentett bürokráciacsökkentés és a köznevelési kerekasztal létrehozása nem csillapította az általunk megkérdezett tanárokat, akik szerint ezek még látszatmegoldásnak is gyengék.